A Guinness szabályok szerinti hivatalos rekordkísérletet hajt végre május 8-ai kezdettel Lassan Zoltán (országosan ismert becenevén Pongó) Komlón. A világon elsőként 56 órán keresztül fog edzeni, mindössze óránként 5 perces szüneteket tartva.

Pongó azért vállalkozott az embert próbáló kísérletre, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára és közösségé kovácsolja a sportkedvelőket, akik a komlói Tenkes Fitness sportközpontban csaknem három napon keresztül szurkolhatnak neki.

„A legfőbb célom, hogy a helyi közösséget összefogjam az eseménnyel. A látogatók számára ez egy három napos mulatság lesz, hiszen a kísérletem alatt a szurkolás mellett étel- és italkóstolókkal, valamint táncelőadással is várjuk az érdeklődőket. Egy ekkora kihívás előtt természetesen szerényen fogalmazok, de a napi 8-10 órás edzéstervemnek köszönhetően bízom benne, hogy sikerrel fogok járni. Remélem, ha elérem a rekordot, ez másokat majd arra fog inspirálni, hogy megpróbálják megdönteni. De ha csak egy valaki kedvet kap a sportoláshoz emiatt, akkor már sikeresnek fogom tartani az akciót” – mondta Lassan Zoltán.

A rekord hitelességét szavatoló bírák mellett két orvos is jelen lesz a kísérlet teljes ideje alatt, hogy az extrém sportteljesítmény ne jelenthessen veszélyt Zoltánra nézve. Ilyenkor rendkívüli mértékben ügyelni kell az elegendő mennyiségű folyadék, izotóniás ital és fehérje fogyasztására, melyek kellő tápanyaggal szolgálnak és meggátolják az izmok savasodását vagy görcsölését, amik rövid úton véget vethetnének a maratoni edzésnek.

Polics József polgármester a kísérlettel kapcsolatban Komló sportváros jellegét hangsúlyozta. A rendszeres és változatos testmozgás nem csak az egészségmegőrzésben játszik pótolhatatlan szerepet, de valódi közösségformáló erőként is hat. Az élhető Komlót építő városvezetés programjához ezért illeszkedik a mostani, általuk is támogatott rekordkísérlet, amely sokak figyelmét hívja majd fel a közös mozgás fontosságára.

A város a maga eszközeivel is rendszeresen támogatja a helyi sportolókat. Legutóbb áprilisban adták át Komló szilvási városrészében a legújabb szabadtéri edzőtermet, ahol tagsági kártya nélkül is bárki kipróbálhatja az erejét.

Lassan Zoltán rekordkísérlete május 8-án 18:30-kor kezdődik a Tenkes Fitness sportközpontban, melyre elővételben lehet jegyet vásárolni a Juhász Gyula u. 1. címen található edzőteremben vagy a Tünde Fehérnemű Üzletben, amely a Berek u. 2/B címen található.

Forrás: Komló Város Önkormányzata

Kapcsolódó riportunk: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 608 megtekintés

Videó: 52 659 026 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535409

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh