http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/12245-giro-d-italia-ot-kontinens-198-orszagaban-varhato-kozvetites#sigProId0b6573f6c0
Budapesten és Nyugat-Magyarország látványos turisztikai célpontjai mellett halad majd végig a világ második legrangosabb kerékpáros körversenye, a Giro d'Italia magyarországi útvonala május 9. és 11. között - hangzott el szerdán Győrben az esemény magyarországi szervezőinek sajtótájékoztatóján.
Révész Máriusz, a Giro Hungary 2020 szervező bizottságának elnöke, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, a Tour de France után a világ második legrangosabb kerékpáros versenyének számító, május 9. és 31. között megrendezendő sportesemény első három napja három magyarországi szakaszon zajlik majd.
A "Nagy rajt" Budapesten, a Hősök terén lesz, majd a versenyzők végighaladnak többek között az Andrássy úton, a Margit-hídon és a várban fejezik be az aznapi programot. Hozzátette, az első nap egyéni időfutam lesz, 8 kilométeren, a kerékpárosok percenként indulnak majd, így csak a rajt három 3 órán keresztül fog tartani.
Révész Máriusz a következő két napról kiemelte, 200 kilométeres szakaszokon versenyeznek majd a kerékpárosok, a második napon a Szentendre, Esztergom, Dunakanyar, Tata, Pannonhalma és Győr, míg a harmadik napon a Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Szigliget, Kis-Balaton és Nagykanizsa útvonalon.
A szervező bizottság elnöke rámutatott, az eseményt öt kontinens, 198 országában közvetítik majd, azaz a világ figyelme Magyarország felé fordul, ezért az útvonalat igyekeztek úgy összeállítani, hogy az látványos turisztikai célpontok mentén haladjon el. Hozzátette ugyanakkor, hogy az országimázs mellett a szemléletformálás szempontjából is fontos a Giro d'Italia, azt várják a versenytől, hogy segít fellendíteni a kerékpárral való közlekedést. Megjegyezte, ehhez kapcsolódóan már áprilisban 200 ezer gyerek fog közlekedési alapvizsgát tenni az országban.
Sió Zoltán, a Giro Hungary 2020 projektvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország a kerékpársport tekintetében még fejlődésben van, de a szomszédos Ausztriában és Szlovákiában is vannak olyan versenyzők, akik jó esélyekkel indulnak el a májusi futamokon. Hangsúlyozta, ezért is volt fontos, hogy a három fővárostól is mintegy 1-1 órányi távolságra fekvő Győr város is része legyen az útvonalnak.
A projektvezető beszélt arról is, hogy a Giro d'Italia nem csupán egy sportesemény, hanem igazi fesztivál is, amelyet az érintett szakaszokon különböző kísérőprogramok, koncertek és egy 30-40 autóból álló látványos reklámkaraván színesít majd. Sió Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy január 30-án este, 100 nappal a rajt előtt, az olasz hagyományoknak megfelelően Budapesten és Győrben is megvilágítanak majd néhány ikonikus épületet a verseny színével, a rózsaszínnel.
Szilasi László, a Giro Hungary 2020 sportszakmai vezetője jelezte, az 1909 óta megrendezett versenyen eddig mindössze egy magyar, Bodrogi László indult 2007-ben, idén esély van rá, hogy Valter Attila, a CCC Team, és Pelikán János, a Pannon Cycling Team sportolója is ott legyen a körversenyen. A sportszakmai vezető szerint Peter Sagan háromszoros világbajnok szlovák sprinter is rajthoz áll, ezért a határ közelsége miatt Győrben kiemelten sok szlovák szurkolóra számít.
Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere köszönetet mondott a kormánynak amiért a versenyt Magyarországra hozta, és megjegyezte, jelentős turisztikai forgalomra számítanak. Kiemelte, hogy Győr élen jár a kerékpáros közlekedésben, folyamatosan építi és újítja meg a kerékpárutakat, és fejleszti a közösségi kerékpározást is.
Sándorfi Róbert, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kulturális, sport és marketing főosztályának vezetője közölte, Győr a második nap befutó szakasza lesz, ahova a délutáni órákban érkeznek meg a versenyzők. Hozzátette, a városban olyan útvonalat jelöltek ki a kerékpárosoknak, amely nemcsak szép, de versenytechnikai szempontból biztonságos is. Így többek között a Rába-partot, a Bécsi kapu teret és a Jedlik-hidat is érintik majd a versenyzők mielőtt befutnak a győri városháza előtti célba.
Forrás: MTI