Nagy meglepetésre Stefan Herak kezdett a komlóiak kapujában. Horváth Lajos jól döntött, hogy az ifjú hálóőrt állította a gólvonalra.

Az elmúlt héten Nagyatádon vendégeskedett a KBSK, s 3:2 arányban legyőzte vendéglátóit. A találkozón Endi Puskar kétszer, míg egyszer volt eredményes. Így bizakodva várta Horváth mester csapata a szombati találkozót. A kispadon helyet foglaló Herbert helyett Kalmár Bence húzhatta fel a csapatkapitányi szalagot. A mérkőzés kezdőrúgását Tóth Csabi végezhette el, aki néhány nap múlva ünnepli 41.-ik születésnapját.

Rögtön a mérkőzés elején Kalmár hibáját követően lép ki az ellenfél csatára, de Puskar az utolsó pillanatban szögletre tisztáz. Az első negyedórában ezek után a középpályán zajlott a játék, majd a 16.-ik percben Iván lő kapura, azonban próbálkozása veszélytelennek bizonyul. Alig öt perccel később Takács jobb oldali próbálkozása a kapusban köt ki. Majd Kun sárgul be a 26.-ik percben színészkedésért. Kicsivel később Kovács jut labdához a tizenhatos előterében, lövés helyett a cselezést választja, s ezt rosszul teszi. Lövésig sem jut. Majd Piti futja le védőjét, s egy visszahúzós csellel be is csapja, majd kiugratja Kalmárt aki a kapust találja el. A félidő utolsó momentumaként a vendégek támadója akadályozza meg Herakot a kirúgásban, jutalma sárga lap lett

Az első félidőben nem is nagyon adódott újabb lehetőség a felek előtt, de itt megjegyezendő, hogy lényegesen többet birtokolta a labdát a hazai csapat, mely ezúttal piros mezben lépett pályára.

A második félidőt igencsak lendületesen kezdte a Komló: Takács iramodott meg a jobb oldalon, s beadása ugyan elakadt az egyik tolnai védőben, azonban lányos zavarában az NB III újoncának futballistája Pitinek passzolta, aki köszönte szépen az ajándéklabdát, s gyorsan a hosszú alsó sarokban helyezte el. Ezzel a góllal a 47-ik percben 1:0-ra vezetést szerez a hazai együttes. A gól után sem állt le a Bányász: egy perccel a gól után Keresztes lép ki a bal oldalon, egy az egyben tör kapura, és a kimozduló Kiss Gergely mellett a jobb alsóba rúgta a labdát, azonban Böröczy spori érvénytelenítette a KBSK második gólját les állás miatt. Ezek után több gólhelyzetet is kidolgozott a rendkívül sokat passzoló Komló azonban mezőnyfölényüket nem tudták gólra váltani, majd a TVFC jutott szabadrúgáshoz a 70-ik percben. A pontrúgás lepattan a jól helyezkedő Szabolcska elé aki beveszi Herak kapuját, s egalizálja az eredményt. Úgy tűnt Wiesner edző csapatának megfelel a döntetlen, játékosai aktívan kezdtek védekezni. Azonban a vendéglátó baranyaiaknak szükségük volt a három pontra így ennek fejében feljebb tolták a vonalaikat. A mérkőzés véghajrájában a szögletzászlónál kap szabadrúgást Takács. A középre tartó labdára a cserként beálló Czonev csapott le, s szerezte meg a komlóiak győztes gólját.

Jegyzőkönyv:

Komlói BSK – Tolna VFC 2:1 (0:0)

Komló, Bányász Stadion 200 néző, Játékvezető: Böröczy, asszisztensek: Hegyi, Kiss

KBSK: Herak-, Takács, Puskar, Kelemen, Kovac-, Keresztes(Savicic 81.perc), Bárkányi (Kalmár G 66. perc), Kovács (Czonev 77. perc), Iván Kalmár B-, Piti Edző: Horváth Lajos

TVFC: Kiss-, Rikkers, Karszt, Wéber, Hegedűs-, Kun(Lacza 66. perc), Batánovics (Sümegi 66. perc), Mátyás, Agócs-, Szabolcska(Horváth 89. perc), Házer Edző: Wiesner József

Gólok: 47.perc: Piti, Czonev 92. illetve: Szabolcska 70. perc

Sárga lapok: Puskar 70.perc, illetve: Kun 25, Batánovics 45perc, Karszt 71perc, Mátyás 75perc.

Horváth Lajos: Kissé nehézzé tettük a győzelmet, azt gondolom, hogy egyszerűbben is meglehetett volna nyerni…

Wiesner József: Többet birtokolta a Komló a labdát, ezáltal megérdemelten nyert.

További eredmények:

Bonyhád- Tolle UFC Szekszárd 1:2

Dombóvár-Balatonlelle 0:1

Dunaújváros-PMFC II 1:0

Siófok II – Híd SC vasárnap

Szentlőrinc – Nagyatád vasárnap

Nagybajom – Bölcske vasárnap

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 361 044 megtekintés

Videó: 51 222 860 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7333340

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh