Paic, és Szappanos sérülés miatt eleve nem léphetett pályára, de a keret több tagja betegség illetve munkahelyi elfoglaltság miatt maradtak távol a Papp László edzéseitől. Így érthető, hogy miért indult be a komlói gépezet nehezen.

A komlói vezetésre egészen a kilencedik percig kellett várni. Majd egyre többször nyílt szét az ajkai fal, de Sarmon kapus eszén nehezen tudtak túljárni a komlói kézisek. A huszonkettedik percben Kilvinger kínai figurára késztette Gászt, aki élt a lehetőséggel, s gólra váltotta a passzt. A félidő végére háromgólos előnnyel vonultak Nagyék. Majd a második félidőben ott folytatták Péter Szabóék ahol az elsőt abbahagyták, de az ajkai legények csak megközelíteni tudták a Bányászt. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Nagy Zoltánt egy lökdösődés után a sípmesterek a lelátóra száműzték, majd néhány perccel később Schmidt Olivér is követte őt az ajkai csapatból. A mérkőzés hajrájában nyitott védekezésre váltott a vendég gárda, s ekkor Papp edző időt kért, s jól tette, hisz az időkérés után csapata el is döntötte a találkozót. Papp László a lefújás után röviden ennyit mondott: „Tízből nyolc”.

Jegyzőkönyv

KBSK TOMTRANS – LE -BELIER AJKA KK 29:24 (16:13)

Komló, Sportközpont 500 néző,

Játékvezetők: Kisfalvi, Péli

KBSK TT: Selymes-Győri6, Kilvinger7/1, Nagy, Gász1, Péter Szabó5, Szomor1/1, Cserék: Kiss(k), Kupi7/2, Chalupa, Liptai, Musitz, Wéber2.

Edző: Papp László

LBAKK:Sarmon- Huszti, Márkus4, Bajnóczi4, Erőss2, Meiczinger, Ignácz, Cserék:Földesi1, Pavelka5/5, Tarlósi2, Rideg1, Schmidt1, Paár4, Horváth

Edző: Cziráki Zsolt

Hétméteresek:5/3, illetve 6/5

Kétpercek:3, illetve 4

Piroslapok: 1, illetve 1

Az eredmény alakulása: 5p: 2:3, 10p:5:6, 20p: 12:9, 25p:14:11, 40p:21:18, 50p: 25:23 58p: 29:24

Junior eredmény: 41:23 Legjobb lövők: Dénes9, Bősz G 6, Nagy G 5

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 421 megtekintés

Videó: 52 639 436 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533823

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh