http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/2820-kosarlabda-hatalmas-kuzdelem-hosszabbitas-gyozelem#sigProIdea137450df
A Felnőtt Női regionális Bajnokságban ismét hazai pályán lépett pályára csapatunk, ahol a MÖSE Magyarszék csapatát fogadta.
A bajnokságban közvetlen riválisunk elleni mérkőzés kiemelt fontosságú volt, ezért nagyon fogadkoztak játékosaink a kezdést megelőzően.
A szép számú szurkolóhadnak nem is kellett csalódnia, remek összecsapást láthatott.
2013. 03. 12., Komló Városi Sportközpont
Komlói Bányász SK – MÖSE Magyarszék
82 – 79 h.u. (20-16, 15-12, 16-25, 23-21, 8-5)
100 néző
Vezette: Gábori, Schneringer
Dobók:
BALÁZS REGINA 23, KAKÓCZ KATA 17/6, KLONFÁR DÓRA 17/9, MILTNER SZANDRA 15/3, ROMÁN RÉKA 2
Csere:
JÉHN HANGA 4, GYÖRKÖS ADRIENN, CSERTÁN CSENGE 2-2
Kipontozódott:
Román 39 p, Balázs, Györkös 40-40 p.
Az első és a második negyedben végre uraltuk a játékot, szinte minden elemben felülmúltuk ellenfelünket. Szép támadásokat vezettünk, hatékonyan védekeztünk, sok lepattanót és labdát szereztünk.
A nagyszünet után azonban magára talált a MÖSE csapata és 8-0-s rohammal visszajött a mérkőzésbe, sőt negyed végére át is vette a vezetést.
A negyedik negyedben megpróbáltunk felzárkózni, mindent bevetettünk, de az különbség a 36. percben már 9 pont volt a vendégek javára. Ekkor megkongatták a vészharangokat Klonfárék, sorozatban három 3 pontossal jelezték nem adják olcsón a győzelmet Komlón.
A 40. percben így egál volt az eredmény és következett az idegőrlő utolsó perc. A rutinos MÖSE játékosok a kiharcolt faultok révén, büntető dobásokkal, 3 ponttal megugrottak.
Már csak 4 másodperc volt vissza a mérkőzésből, amikor egy időkérés után, egy remek akciót követően Klonfár emelte dobásra a kezet és egy 3 pontossal hosszabbításra mentette a találkozót.
A csarnok szinte felrobbant a lelkes szurkoló tábor keltette hangulatban, így a következő 5 percben elért 8 pontunk elegendő volt a győzelemhez!
Czukor János edző nyilatkozata:
„Az utóbbi hetekben elért sikerek végre összehozták a társaságot, egymásért, egymással küzdve hozták a mérkőzést a lányok. Gratulálok a CSAPATNAK!
Ismét bebizonyítottuk, hogy ha a szív a helyén van akkor nem lehet ellenfél, csak így tovább!”
Forrás: Miki