Sok az újonc, még nem forrt össze a csapat. Így lehetne összegezni a Sport 36-Komló férfi kézilabda csapatának pénteki mérkőzését. Ennek ellenére voltak a meccsen kifejezetten nyerő időszakok.

Ötszáz néző előtt fogadta a bajnoki rajtmérkőzésen a Cegléd a Sport 36 –Komlót. Az első félidő teljesen kiegyenlítetten folyt.

Azt már tapasztalhattunk, hogy a két csapat meglehetősen szoros meccsekkel örvendezteti meg szurkolóit. Most is mindössze egy góllal „húztak el” a hazaiak.

A pihenő után aztán minden veszni látszott, a házigazdák ötgólos előnyével. A Komló szurkolói így is hihetetlen erővel biztatták csapatukat. Az eredmény nem maradt el: öt góllal sikerült kiegyenlíteni a mérkőzést!

Négy perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás.

Ezután fordított a Cegléd, a következő három góllal megnyerte a csatát.

A végeredmény tehát 26-23 (14-13).

Kemény felkészülés után nem ilyen kezdésről álmodtunk - mondta Ratko Djurkovics vezetőedző. Jól játszottak a fiúk, végig ott volt a mérkőzésben a győzelem, mégis a Cegléd kapta a két pontot.

Fotók: Kézilabda Szakosztály Komló

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 689 megtekintés

Videó: 52 648 932 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534478

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh