http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/8201-negy-evszak-futas-tavaszi-fordulo#sigProId3ac5c4ea35
2017-ben immár hetedik éve rendezi meg a DÖKE komlói szervezete a Négy Évszak Futás sorozatukat, melyre mindenkit szeretettel várnak.
Természetesen a tavaszi fordulóval kezdődik idén is a négy részes erőpróba, mely április 9-én, vasárnap 10.00 órakor veszi kezdetét. Várnak mindenkit a hetedik éve megrendezésre kerülő Négy Évszak Futás nyitófordulójára a 48-as térre.
A legkisebbek pár száz métert, a rendszeresen sportolók pedig akár 5,2 kilométert is futhatnak. A gyerekeket befutóéremmel várják. 1 éves kortól 80 éves korig mindenkit várnak. Nevezés a helyszínen 9.15-től a futam kezdetéig.
A DÖKE idén a díjazást is bővítette: az összesített eredménynél nemcsak a győztest, már az első három helyezettet is jutalmazzák.
Kiegészítés a gyerekfutamokhoz:
A Manó-maratonon és a Törp-maratonon engedélyezett, hogy egy szülő/kísérő a benevezett gyerekkel együtt fusson, fogja a kezét. Cél a sport megszerettetése már a legkisebbekkel is, így amennyiben a szülő/kísérő úgy ítéli meg a helyzetet, a gyereket fel is lehet venni, semmiféle szankcióval nem jár, a célban a befutóérmét így is megkapja. A gyerekek kísérőjének nem kell nevezési díjat fizetnie.
Forrás, fotók: Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete