http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/8871-nb-ii-oriasi-kuzdelemben-bronzermes-a-doke-komlo-ii#sigProIdb5d47f78fc
Elképesztő izgalmak közepette, tavaszi teljesítményét túlszárnyalva, az utolsó mérkőzésen szerezte meg a bronzérmet az NB II-ben a DÖKE Komló II. csapata.
Az NB II. második, befejező fordulóját Budapesten, a korábban már megszokott helyszínen, a Kocsis Szálló különtermében rendezték meg. A DÖKE Komló II. kedvező pozícióból, 3. helyről várt a folytatást. Az utazó keretből Kelemen Zoltán betegség miatt hiányzott, helyére Gyozsán Zoltán ugrott be, Major, Balla, Trischler és Steller mellé, biztosítva azt, hogy legyen cserelehetőségünk. A cél egyértelműen az volt, hogy minél több pontot gyűjtsünk be, úgy, hogy megtartsuk a tavasszal megszerzett helyünket a dobogó legalsó fokán.
Nem várt fiaskóval kezdtünk, az addig a pontokat igencsak visszafogottan szerezgető Mundiál II kibabrált velünk, és ebben a fordulóban is legyőzött minket. A folytatás kifejezetten jól alakult, a szombati játéknap további 4 mérkőzését megnyertük, ez még akkor is jó eredmény, ha tudjuk, hogy a Józsefváros III. ellen játék az nem volt, és elsősorban a tabella hátsó traktusába tartozó csapatok ellen játszottunk. A sorsolást szándékosan alakították úgy, hogy vasárnapra és a verseny végére essenek a rangadók. Mi az ESE II ellen kezdtünk, őket végre határozott játékkal sikerült 10-6-ra legyőzni – korábban sokszor szenvedtünk ellenük. A folytatásban a két éllovas, a Szeged II és a Vasi GE ellen csak tisztes helytállásra futotta, végül ők kiemelkedtek a mezőnyből, jövőre már az élvonalban bizonyíthatják, hogy megértek az osztályváltásra. A két vereség után szerencsénkre Trischler Robi éber volt és tájékozódott a záró forduló előtti pontos állásról. Az volt a helyzet, ha az utolsó körben a Testvériség II ellen legalább 12-4 arányban győzünk, akkor pontszámban beérjük őket, de az egymás elleni mérleg felénk fog elbillenni – ugyanis tavasszal csak 11-5-re győztek le minket. Csapatunk pályák mellé álló tagjai nagyon koncentráltan játszottak és végig figyelemmel kísérték egymás mérkőzéseinek állását – és mindent beleadtak! A befektetett energia óriási küzdelemben meghozta eredményét, éppen a szükséges arányban, 12-4-re győztünk és önfeledten ünnepeltük a megérdemelt bronzérmet!
A 2017. évi NB II. végeredménye:
1. Vasi GE 43 pont
2. Szeged II 43 pont
3. DÖKE Komló II 35 pont
4. Testvériség II 35 pont
5. ESE II 33 pont
6. Modern SE 19 pont
7. Mundial II 19 pont
8. Józsefváros III 16 pont
9. Soproni MAFC 12 pont
10. Újkori Táltosok II 6 pont
A kiemelkedő eredményhez mindenki hozzátette a magáét, míg tavasszal Balla Antal, most Major István szerezte a legtöbb pontot. Míg tavasszal a két feljutót is sikerült legyőzni, addig ősszel elsősorban a közvetlen riválisaink legyűrése és a kötelező győzelmek hozása volt jellemző. Csapatunk megerősödött azzal, hogy a megszokottól eltérően többen tudtak visszajátszani az első csapat keretéből, Trecskó érkezésével nem csak az első, de második csapatunk is stabilabbá, eredményesebbé vált. Az elmúlt több, mint 10 évben egyértelműen ez a legjobb eredmény, megállapítható, hogy csapatunk kihozta magából a maximumot a bronzérem megszerzésével. Ez csapatban Kelemen, Steller és Gyozsán számára pályafutásuk legjobb eredménye. Jó érzés töltötte el a csapat tagjait, különösen azért, mert eddig mindig a biztos bent maradásért küzdöttek az egyébként általános közvélekedés szerint legizgalmasabb, legkiélezettebb és egyben rendkívül kiegyensúlyozott csapatbajnokságban, a másodosztály mezőnyében. A következő verseny az EB lesz október hosszúhétvégéjén, Lakitelken.
Gyozsán Zoltán szakosztályvezető