http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/11573-artatlan-lehetett-a-reichstag-allitolagos-felgyujtoja-egy-uj-leveltari-kutatas-szerint#sigProIdc033b534b2
Ártatlan lehetett a német parlament épületének (Reichstag) állítólagos felgyújtója, és a nácikat terhelheti az 1933-ban elkövetett bűncselekmény egy frissen feltárt levéltári dokumentum szerint, amelyről pénteken számoltak be német hírportálok.
A hannoveri városi bíróság archívumában talált irat alapján a gyújtogatásért elítélt és kivégzett Marinus van der Lubbét a náci párt (NSDAP) fegyveres szervezetének (SA) egyik különítménye szállította a Reichstaghoz 1933. február 27-én este, és az épület már füstölgött, amikor megérkeztek.
A dokumentum a különítmény egyik tagja, Hans-Martin Lennings 1955-ös tanúvallomását tartalmazza. Az egykori SA-tag a posztumusz perújrafelvétel esetére tett úgynevezett eskü alatti nyilatkozatot, amely szerint Marinus van der Lubbét a szervezet egyik kórházából hurcolták a Reichstaghoz autóval. Amikor a zavartan viselkedő holland fiatalemberrel az épülethez értek, furcsa égett szagra lettek figyelmesek és észrevették, hogy füst szivárog az ablakokból. Később az egység valamennyi tagja tiltakozott Marinus van der Lubbe letartóztatása ellen.
"Az volt a meggyőződésünk, hogy nem lehetett van der Lubbe a gyújtogató, hiszen megállapításunk szerint már égett a Reichstag, amikor a helyszínre szállítottuk" - áll a dokumentumban.
A tanúvallomás alapján Hans-Martin Lenningst és társait a tiltakozás miatt őrizetbe vették, és aláírattak velük egy nyilatkozatot, miszerint semmit sem tudnak a gyújtogatásról. Idővel csaknem mindenkit kivégeztek, aki a bűncselekményben érintettek szűkebb körébe tartozott. Hans-Martin Lennings állítása szerint azért élte túl a tisztogatást, mert időben figyelmeztették a veszélyre, és el tudott menekülni az akkori Csehszlovákiába.
A hannoveri bíróság pénteken megerősítette a dokumentum eredetiségét. Az egyelőre nem ismert, hogy eddig miért nem került nyilvánosságra.
A Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) értesülése szerint a dokumentum egyik másolata előkerült egy 2011-ben elhunyt hannoveri amatőr történész, Fritz Tobias, az Alsó-Szászország tartományi alkotmányvédelmi hivatal néhai munkatársának hagyatékából. Fritz Tobias volt a hatvanas években a német nyilvánosságban annak az elméletnek a legismertebb képviselője, miszerint egyedül Marinus van der Lubbe felelős a Reichstag felgyújtásáért, és a náciknak nem volt közük a bűncselekményhez.
Az RND szerint Fritz Tobias szándékosan tartotta fiókban az elméletét megkérdőjelező dokumentumot, védve mindazokat, akik részt vettek a Marinus van der Lubbe elleni eljárásban, és a második világháború után karriert futottak be a nyugatnémet államigazgatásban. Köztük volt Walter Zirpins bűnügyi nyomozó, aki 1933-ban a gyanúsított kihallgatását vezette, a háború után pedig az alsó-szászországi tartományi bűnügyi hivatal vezetője lett.
A Reichstag felgyújtása fordulópont volt a náci diktatúra kialakulásában. Másnap, 1933. február 28-án szükségrendelet érvénytelenítette a weimari alkotmány szabadságjogokat védő cikkelyeit, és megszüntette a tartományok autonómiáját, így a rendőrség és az SA bárkit letartóztathatott. A náci párt, amely ekkor még közel sem bírt totális befolyással a politikai és társadalmi rendszer felett, a gyújtogatásra hivatkozva támadást indított a kommunisták ellen, majd rárontott a van der Lubbéval állítólag kapcsolatban álló szociáldemokratákra és egyéb ellenzékiekre is.
A kommunista kapcsolatokkal vádolt, majd később magányos gyújtogatónak is beállított fiatalembert 1934 januárjában végezték ki. Ügyét az utóbbi évtizedekben többször újratárgyalták, de a halálos ítéletet hatályon kívül helyező végső döntést csak hetvenöt év után, 2008 januárjában hozták meg.
Forrás: MTI