A magyar gerinces fauna legveszélyeztetettebb faja, a rákosi vipera védelmét szolgáló program indult az Európai Unió LIFE-programja és az Agrárminisztérium támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásával.

A projekt során az első lépés a rákosi vipera potenciális hazai élőhelyeinek még pontosabb feltérképezése, elterjedési területének ellenőrzése. A program céljai között szerepel a Rákosivipera-védelmi Központban tenyésztett viperák kibocsátása az arra alkalmasnak ítélt élőhelyekre a Kiskunsági, a Fertő-Hanság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területein. Ezeken a területeken lényeges elem a vadkizáró kerítések telepítése a ragadozók károkozásának csökkentése érdekében, a változatos gyepszerkezet és zöldfolyosók kialakítása, valamint a nem őshonos, inváziós növényfajok irtása - olvasható az MME csütörtöki közleményében.   

A projekt fontos eleme a lakosság széleskörű tájékoztatása a faj megjelenéséről, hazai előfordulásáról, életmódjáról. Ennek jegyében tematikus honlap, a fajt és a védelmi programot bemutató filmek, kiadványok és információs táblák, oktatási tevékenységek segítik a lakosság tájékoztatását. Emellett az önkéntesek és szakemberek számára is szerveznek továbbképzéseket.

A projekt célja, hogy 2025-re 50 százalékkal növekedjen a magyarországi rákosivipera-állomány. A közleményben felidézik, hogy a faj kritikus helyzetét felismerve, 2004-ben európai uniós LIFE támogatással épült meg a Rákosivipera-védelmi Központ, ahol megkezdődött a rákosi viperák tenyésztése.   

A 2009-ben elnyert LIFE+ projekt részeként immár 10 éve folyik a tenyésztett viperák kibocsátása az élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokkal létrehozott, illetve megnövelt nemzeti parki gyepterületeken.   

Az elmúlt 15 év tapasztalatai segítették a természetvédelmi szakembereket azon veszélyforrások még pontosabb azonosításában, melyek leküzdése révén biztosított a rákosi vipera hosszútávú megőrzése hazánkban. Ez azonban olyan komplex intézkedéscsomagot igényel, melynek végrehajtására állították össze a most nyertes LIFE pályázatot.   

A közlemény szerint a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) sztyeppmaradványok lakója. Nedves és száraz gyeptípusok alkotta réteket, legelőket kedveli. A téli időszakra dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódik, ahol hibernált állapotban vészeli át a hideg napokat   

Ez a kistermetű mérgeskígyó a 20. század során folyamatosan szorult ki élőhelyéről, és a hajdani elterjedése napjainkra néhány magyarországi - a Hanság és a Kiskunság területén található - szigetszerű populációra zsugorodott. A rohamos térvesztés legfőbb oka élőhelyeinek átalakítása.   

A legelők felszántásán túl a megmaradt kaszálókon az intenzív mezőgazdasági tevékenységgel járó gyephasználat a faj számára kedvezőtlennek bizonyult. Tovább ritkította állományait a kereskedelmi célú gyűjtés és a szándékos pusztítás. Az így megmaradt kis létszámú populációk pedig rendkívül sérülékennyé váltak.   

A drasztikus egyedszámcsökkenés hatására a fajt Magyarországon 1974-ben védetté nyilvánították, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke 1 millió forint. Jelenleg a magyar gerinces fauna elismerten legveszélyeztetettebb faja.   

Az Európai Bizottság idén több mint 120 természet- és környezetvédelmi célú projekt számára biztosít összesen több mint 240 millió Eurós támogatást a LIFE program keretén belül. A támogatott projektek csaknem egyharmada a klímaváltozás hatásainak csökkentését célozza, míg a többi projekt célja az élőhelyek helyreállítása és fenntartása, valamint a ritka és veszélyeztetett fajok védelme.   

Az elnyert LIFE támogatás 2019 és 2025 között biztosítja a magyarországi rákosivipera-állomány védelmével kapcsolatos tevékenységeket. A projekt keretén belül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI), a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (FHNPI), a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK), valamint az Agrárminisztérium (AM) szakemberei dolgoznak együtt a hazai rákosivipera-állományok természetvédelmi helyzetének javítása érdekében - olvasható az MME közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 128 361 megtekintés

Videó: 52 648 190 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534459

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh