http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/1248-a-gazdasagok-a-befektetesekert-kuzdenek#sigProId6b884980f3
Az amerikai Peterson Világgazdasági intézet szakemberei azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy mi lesz a fejlett és a fejlődő gazdaságokkal abban az esetben, ha nem sikerül megállapodnia kereskedelmi akadályok liberalizálásáról.
A 11 éve folyó tárgyalások, amelyek dohai fordulóként ismertek, ha a továbbiakban is elodázódnak, a kereskedelmi világrendszer széteséséhez vezethetnek. Ez a vélemény az amerikai szakértők körében.
Mihail Hazin orosz közgazdász ezzel az előrejelzéssel egyetért.
- Elkerülhetetlenül széthullana a világ valuta övezetekre, mindegyikben létrejönne a kereslet saját fenntartásai rendszere. Egymás között az együttműködés jóval kisebb lenne, mint a zónákon belül.
Ugyanakkor a Peterson Intézet szakemberei szerint a későbbiekben az Egyesült Államok és Japán jutna előnyös helyzethez, míg Oroszországra, Kínára és Indiára komoly gazdasági nehézségek várnak. Ez a következtetés viszont már kérdéseket vet fel - mondja Joszif Diszkin orosz szakértő.
- Ilyenfajta következtetéseket levonni eléggé különös dolog, hiszen ezek igencsak eltérnek a Világbank és a vezető elemző struktúrák prognózisaitól. Ezekben az előrejelzésekben éppenséggel az szerepel, hogy a BRICS országok szerepe megnő a világgazdaságban.
Meglehet, hogy az ilyenfajta prognózisokkal csupán az a cél, hogy a felhívják magukra a befektetők figyelmét. Az elemzők szerint a befektetői bizalom most a fő valuta. Oroszország elég sikeres a külföldi befektetések vonzásában. 2011-ben 65 milliárd dollár volt a külföldi befektetések értéke, ami 2010-hez képest közel 50 százalékos növekedést mutat. Miközben az Egyesült Államok egyre inkább veszít a befektetők szemében. Ugyanakkor az amerikai gazdaság túlságosan is függ a globális befektetőktől, ezért nem kockáztathat –mondja Joszif Diszkin.
- Az Egyesült Államok egész pénzügyi rendszere most a kincstárjegyek refinanszírozásának értékén alapul. Ez most 1 százalék, de ha 3 százalékra nő, az már óriási tehertétel lenne az amerikai költségvetésre. Ez azzal járna, hogy erőteljesen le kellene faragni a kiadásokat, és ez reálisan érintené az amerikai lakosság életszínvonalát. Ez a forgatókönyv igazi borzalom azok számára, akik ma meghatározzák az Egyesült Államok gazdaságpolitikáját. Az említett prognózisok éppen azért készülnek, hogy a globális befektetők ne a fejlődő gazdaságú országba irányítsák eszközeiket, hanem továbbra is az amerikai kincstárjegyek refinanszírozására.
Ugyanakkor a legtekintélyesebb szakértők sem képesek kihatni a gazdasági folyamatokra. Márpedig ezek azt igazolják, hogy új erők jelennek meg a világban. És a BRICS ilyen kulcsszervezet, amelynek szerepe és súlya a jövőben növekedni fog.
Forrás: ruvr.ru