A digitális térben zajlik idén a Föld órája, a Természetvédelmi Világalap (World Wildlife Foundation, WWF) március utolsó szombatjára idén is meghirdette a kezdeményezést - közölte a WWF Magyarország pénteken az MTI-vel.

Az akció során számos nagyvárosban és kistelepülésen egy órára lekapcsolják a közterületek és épületek díszkivilágításait, valamint otthonukban a villanyt az emberek, hogy így fejezzék ki elkötelezettségüket a bolygó megóvása iránt.    

A világ legnagyobb önkéntes akciójához Magyarországon több vidéki város mellett hagyományosan Budapest is csatlakozott, így szombaton 20.30 és 21.30 között egy órára elalszanak a főváros fényei - olvasható a közleményben.   

"A koronavírus-járvány kellős közepén a Föld órája a szolidaritás pillanatát is jelzi a bolygó számára: a közösségek világszerte összefognak és eseményeiket digitálisan szervezik meg. Az idei Föld Óráját a WWF is az online térbe helyezi át" - olvasható a közleményben.   

A WWF Magyarország arra kéri az embereket, hogy március 28-ától egy - vagy akár több - vállalással álljanak ki a bolygó megóvása mellett, fogalmazzák meg, mit fognak másképp tenni az életükben a természet védelme és a fenntarthatóság érdekében, ha majd újra visszatér az élet a normál kerékvágásba.   

A szervezők arra kérik az embereket, hogy vállalásukat nyilvános posztként osszák meg a közösségi felületeken a #földórája2020, #earthhour2020 és #másképpfogom megjelöléssel. A kezdeményezéshez, amelyhez ismert emberek is csatlakoznak, a foldoraja.hu oldalon is lehet kapcsolódni. A szervezők tájékoztatása szerint a vállalás lehet egy szöveges poszt, video vagy akár egy elszavalt vers is.   

A Föld órája eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa rá a figyelmet. Tavaly több mint 180 ország vett részt az figyelemfelhívó akcióban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 653 megtekintés

Videó: 52 642 130 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534176

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh