http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/1332-kitorhet-a-napenergia-botrany#sigProId5616a6781f
Elegük lett a csehországi naperőművek tulajdonosainak az évek óta tartó huzavonából, és milliárdos kártérítési pert indítanak a cseh állam ellen egy visszamenőleges hatályú törvény miatt.
Amióta 2010 végén a cseh kormány egy visszamenőleges hatályú törvénnyel 26 százalékos adót vetett ki a naperőműveket birtokló vállalatok nyereségére, folyamatosan vitáztak a felek. A tulajdonosoknak mostanra elegük lett: a Prague Monitor jelentése szerint az érintett 11 külföldi befektető − valamennyi az International Photovoltaic Investors Club (IPVIC) tagja − közölte a prágai pénzügyminisztériummal, hogy beperlik a cseh államot.
Frank Schulte, az IPVIC főtitkára szerint nem elég, hogy az aránytalanul magas adóval Prága súlyos anyagi kárt okozott a külföldi befektetőknek, az is nyilvánvalóvá vált: a nemzetközi trenddel szembe menve továbbra is akadályozni akarja mind a meglevő, mind az épülő naperőművek működését és fejlesztését. Ennek bizonyítékát látják abban is, hogy a cseh energiaszabályozási hivatal (ERÚ) elnöke, Alena Vitásková közölte, 2014-től meg akarják szüntetni a megújuló energiaforrások támogatását. A hölgy ezt azzal indokolta, hogy 2013 végére teljesítik − jóval a 2020-as határidő előtt − vállalásukat, miszerint az ország energiaszükségletének 13,5 százalékát megújuló forrásból biztosítják
Nem ez lenne az első olyan per, amit Prága elveszít külföldi befektetőkkel szemben, és ezúttal is óriási összegről van szó. A napelemesek veszteségét a prágai gazdaságtudományi egyetem 560 milliárd koronára becsülte, és a Czech Photovoltaic Industry Association (CZEPHO) sokkal szerényebb számítása szerint is a kártérítés összege elérheti a 250 milliárd koronát.
Forrás: napi.hu