A koronavírus-járvány okozta nehézségekre a magyar filmgyártás időben és felkészülten reagált, az okos tervezésnek és a filmgyártást támogató kormányzati együttműködésnek köszönhetően az ország filmstúdiói az elsők között voltak, amelyekben a márciusi karanténidőszakot követően már kora nyáron folytatódhatott a munka és fogadni tudták a nemzetközi produkciókat - írta a The Hollywood Reporter.

Mint a lap felidézte, a stúdióknak Magyarországon is le kellett állnia, de a fertőzöttek alacsony száma miatt az utolsók között kellett felfüggeszteni a produkciós munkákat. "Az okos tervezés és az együttműködő, filmipart támogató kormány miatt az ország stúdiói nyár elején az elsők között üdvözölték a nemzetközi produkciókat" - fogalmazott a hollywoodi lap.  

"Az első hullám után természetesen sok nemzetközi produkció elhagyta Magyarországot, de júniusra szinte mindegyik visszatért, folytatta vagy újrakezdte a forgatást. 2020-ban 20 filmes produkciót fejeztünk be" - szólaltatta meg a cikk Káel Csaba filmügyi kormánybiztost.   

A Zendaya és Timothée Chalamet közreműködésével, Denis Villeneuve rendezésében készülő Dűne forgatása tavaly júliusban lényegében befejeződött, de a produkció néhány új jelenet felvétele miatt még visszatért a budapesti Origo Stúdióba. Az Amazon Prime Birds of Paradise című drámájának forgatása Sarah Adina Smith rendezésében februárban kezdődött Magyarországon, de márciusban le kellett állni a produkciónak, végül augusztusban tudtak visszatérni, hogy befejezzék.  

Adam Goodman, a MidAtlantic Films magyar produkciós vállalat tulajdonosa a The Hollywood Reporternek elmondta: nagy eredménynek tartja, hogy minden kihívás ellenére sikerült tovább folytatniuk a munkát. Hozzátette, hogy náluk készül a Lionsgate Borderlands című filmje Cate Blanchett és Kevin Hart közreműködésével, a Paramount TV Jack Ryan-sorozatának harmadik évada és egy Marvel-film is. Mint mondta, nyárig teljesen be vannak táblázva és remélhetőleg ez lesz az utolsó olyan időszak, amelyet még a Covid-19 protokoll szerint kell végigcsinálniuk.  

"Magyarország gyorsan magas szintű védekezési intézkedéseket vezetett be a visszatérő szereplők és a stábok biztonságának érdekében. Ezeket a protokollokat - beleértve a rendszeres kötelező tesztelést és a többszintű, +buborékos+ rendszereket a személyzet tagjainak elszigetelésére - a vírus terjedésének korlátozása érdekében ma már a filmipar nagy részében alkalmazzák" - írta a lap, kiemelve, hogy ami Magyarországot megkülönböztette, az a sebesség, amellyel a helyi stúdiók "Covid-19 konformmá" váltak, továbbá a nemzeti kormánytól kapott jelentős támogatás.  

A cikkben megszólaló Tóth Mihály, az Origo Filmstúdió marketingigazgatója elmondta, hogy az Origo volt az első az európai stúdiók közül, amely hatékony protokollt vezetett be a fertőzés elkerülésére, hogy biztosítani tudják a produkciók munkáját.  

A lap azt is felidézte, hogy amikor az Európai Unió júniusban megtiltotta a nem európai uniós állampolgárok beutazását a kontinensre, a magyar kormány nagyon gyorsan lépett és lehetővé tette, hogy az amerikai produkciók szereplői és stábjai kivételt élvezhessenek.  

Sarah Adina Smith arról számolt be, hogy mivel a Birds of Paradise szereposztása nemzetközi volt, a magyar filmügyi kormánybiztos a segítségükre volt abban, hogy minden szereplő beutazhasson. Adam Goodman is elismerte, hogy ez a mentességet biztosító engedély lehetővé tette, hogy tovább dolgozhassanak, míg máshol le kellett állni a munkával. "Míg a lezárások és a korlátozások az egész világon folytatódtak, Magyarország felismerte a filmipar fontosságát, és továbbra is így tesz" - idézte a lap.  

Magyarország Nagy-Britannia után Európa második legnépszerűbb forgatási helyszíne a hollywoodi produkciók számára. Tavaly a közvetlen filmprodukciós beruházások elérték az 565,6 millió dollárt (164,4 milliárd forintot). Ez egy év alatt 50 százalékos növekedést jelentett, s ennek mintegy 94 százaléka a nemzetközi filmek és tévésorozatok magyarországi forgatásából származott - sorolta a cikk szerzője megjegyezve, hogy ez az összeg 2020-ban nyilván jelentősen csökken, mivel ahogy Goodman is elmondta, a helyi filmipar számára is kiesést okozott a március és május közötti lezárás, de az ország célja, hogy a filmgyártás 2021-re helyrerázódjon.  

A Nemzeti Filmintézet a kényszerű szünetet arra használta fel, hogy jelentősen kibővítse a Mafilm stúdiót. Négy új, 2400 négyzetméteres műteremmel növelték a kapacitását, ami ezzel már meghaladja a 12 ezer 200 négyzetmétert. Az új műtermek - idézi Káel Csabát a lap - 2022-re nyílnak meg teljes egészében.  

A csúcskategóriás stúdiók és a rendelkezésre álló szakembergárda mellett Magyarország vonzerejét a nemzetközi produkciók helyi kiadásaira nyújtott 30 százalékos adókedvezmény jelenti - mutatott rá a cikk Smith véleményével alátámasztva, aki elmondta, hogy az adókedvezmény volt az elsődleges oka, hogy Magyarországot választotta a Birds of Paradise forgatási helyszínéül.  

Káel Csaba felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben sikeresen fejlesztették a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatásokat, tehetséges alkotók, jól felszerelt, magasan képzett stábok gazdagították a helyi filmes közösséget.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 702 654 megtekintés

Videó: 48 915 307 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025033

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh