Vetítésekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet (NFI).

"Újra és újra elvarázsol mindnyájunkat a mozgókép, az örök csoda, amely minden technikai forradalmat túlélt a hangosfilm megjelenésétől kezdve a televízió berobbanásán át a mindent behálózó digitális jelenig. Nemrég ismét egy filmtörténeti pillanathoz érkeztünk, amikor 120 év magyar filmkincsét tettük elérhetővé az NFI online streamingszolgáltatásán, a FILMIO-n" - idézi Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost a Nemzeti Filmintézet által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.  

A magyar filmet ünneplő programsorozat nyitányaként a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megrendezi a magyar film napját április 30-án, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz bemutatójának 120. évfordulóján. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar mozgóképből csak fotók maradtak fenn - emlékeztet a közlemény.  

A magyar filmtörténet 120 éve alatt készült filmek több mint harmada ma is elveszettnek számít vagy kallódik, ezért a jubileumi év keretében az NFI elindítja a Nemzetközi Mozgóképes Hungarica Kutatási Programot a magyar, illetve magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatására, hozzáférhetővé tételére és lehetőség szerinti hazahozatalára.  

"Az utolsó órákban járunk, hogy a filmtörténet első 120 éve alatt készült és a világban még kallódó magyar alkotásokat és mozgóképes értékeinket felfedezzük, megmentsük és elérhetővé tegyük a ma és az utókor számára. A gyűjteményi digitalizáció, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum aktív szerepvállalása a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségében és az online tér olyan feltételeket biztosít a filmek felkutatására és azonosítására, amelyekről évtizedekkel ezelőtt nem is álmodhattunk" - mondta Ráduly György, az NFI Filmarchívum igazgatója.  

Júliusban Nagylátószög címmel a Ludwig Múzeumban az NFI együttműködésével nagyszabású filmtörténeti kiállítás nyílik, amely élményszerűen tárja fel a magyar film gazdag és fordulatos történetét a kezdetektől napjainkig.  

A tárlat bemutatja a film születésének izgalmas időszakát, a gyártás- és mozitörténet korszakait, egyedülálló tárgyi emlékeit. Megemlékezik a nagy nemzetközi sikerekről, a külföldön alkotó világhírű művészekről és hatásukról a világ filmművészetére. A kiállítást gazdag kísérőprogram egészíti ki - közölte az NFI.  

A mozgóképkultúra átfogó népszerűsítése jegyében lesznek vetítések a Ludwig Múzeumban, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, filmklubokban és szabadtéren országszerte.  

Mint a közlemény hangsúlyozza, kiemelt cél a fiatal generáció minőségi médiafogyasztásának elősegítése is. A Nemzeti Filmintézet filmtörténeti weboldala, az Alapfilmek és az erre épülő Klassz oktatási és ifjúsági program sokrétű segédanyagokat kínál a filmek felhasználására az oktatásban. Újdonság, hogy 2021-ben a filmek egy része ingyenesen megtekinthető lesz az iskolákban.  

A Nemzeti Filmintézet a jubileumi év alkalmából 12 részes ismeretterjesztő filmsorozatot is készít A magyar film kalandos története címmel. Az év során a Filmarchívum könyvtárának 120 különlegességét is megismerheti a közönség a Facebookon, majd ezekről bővebb cikkek készülnek a 120 éves a magyar film honlapjára - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 346 422 megtekintés

Videó: 51 215 690 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332410

Jelenleg az oldalon

47
Online

Interreg CE1013 REFREsh