Egyre nagyobb az igény a biztonságos, mikroorganizmusoktól mentes beltéri környezet kialakítására.

Új generációs, intelligens fertőtlenítő robotot fejlesztett az ELTE-Soft Kft. és az Európai Tudásközpont Kft. a koronavírus járvány elleni védekezés jegyében. Természetesen, az ELTE oktatói és hallgatói is részt vettek a ViroFighter fejlesztésében, illetve a munka továbbra sem szakad meg a közösen üzemeltetett mechatronikai labor eredményeként.

A globális pandémia rámutatott az általános higiénia és ezen belül a rendszeres fertőtlenítés elengedhetetlen fontosságára. A biztonságos, mikroorganizmusoktól mentes beltéri környezet kialakítására vonatkozó növekvő igények kielégítése csak olyan hatékony megoldások révén válik hosszútávon fenntarthatóvá, amit egy önjáró fertőtlenítő robot tud kínálni.

A nemzetközi piacon ugyan már elérhetőek az első generációs fertőtlenítő robotok, melyek a beépített környezetbarát UV lámpáik segítségével inaktiválják a mikroorganizmusokat, ám a ViroFighter hazai fejlesztésű második generációs UV fertőtlenítő robot számos olyan előremutató egyedi megoldást alkalmaz, mely nagyságrendekkel teszi hatékonyabbá a felhasználását, és helyezi teljesen új alapokra az önjáró fertőtlenítő robotok működtetését. Számos olyan szerkezeti-gépészeti megoldással rendelkezik, melyek első alkalommal kerültek kifejlesztésre az önjáró fertőtlenítő robotok körében, és melyek így világszinten is egyedi megoldásnak számítanak. A ViroFighter jelenleg a világon létező legkisebb önsúllyal és mérettel rendelkező önjáró UV fertőtlenítő robot, mely lehetővé teszi a könnyű hordozhatóságot, lift nélküli épületekben könnyen szállítható lépcsőn. Kompakt mérete segítségével nem csak bármilyen belső tér fertőtlenítésére, hanem járművek (metró, busz, villamos, repülőgép, hajó stb.) fertőtlenítésére is kiválóan alkalmas. A hatékonyságot növeli továbbá, hogy cserélhető akkumulátorral rendelkezik, melynek segítségével 24 órás folyamatos működésre képes.

Lényegesen nagyobb a különbség a szoftver tekintetében: csak a ViroFighter használ mesterséges intelligencia motoron alapuló öntanuló képfelismerő és képfeldolgozó funkciókat, illetve az ezeket az információkat felhasználó automatikus útvonal tervező és fertőtlenítést vezérlő modulokat. Ezen funkciók segítségével teljesen automatizálja nem csak a fertőtlenítési folyamatot, de a korábban fáradságos és emberi erőforrás igényes beüzemelést is. A mesterséges intelligencia növeli a biztonságos használatot: a fertőtlenítés automatikusan leáll, ha a robot embert vagy állatot érzékel a közelben.

A ViroFighter két felhasználási móddal rendelkezik:

  • Önjáró, automata fertőtlenítés: a robot "beküldhető" a fertőtlenítendő helyiségbe, folyosóra, épületszárnyba, és elkezdi a fertőtlenítést, amennyiben ember nem tartózkodik ott. Felismeri és magától kikerüli az akadályokat, és a teljes terület fertőtlenítésére optimalizál.
  • Kézi fertőtlenítés: A robot mindenfajta előkészítés nélkül bevethető, mivel beépített kamerái segítségével biztonságos távolságból irányítható. Az így elvégzett fertőtlenítésből a robot automatikusan tanulva tárolja el a fertőtlenítési útvonalat, így az a későbbiekben bármikor felhasználhatóvá válik.

Az elért eredmények alapján a közeljövőben elkészülnek azok az oktatási anyagok, amelyeken keresztül az Egyetem hallgatói megismerkedhetnek a kutatás - fejlesztési területtel és szervezetten bekapcsolódhatnak a professzionális robotfejlesztésbe. A hallgatók lehetőséget, támogatást kapnak az innovatív ötleteik megvalósításához.

Forrás: computerworld.hu / inf.elte.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 098 megtekintés

Videó: 52 648 425 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534466

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh