Két és fél éves kor az az időszak, amelytől az emberek fel tudják idézni legkorábbi emlékeiket - állapította meg egy kanadai kutatás.

A Memory című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány egy teljes évvel korábbra teszi a legkorábbi emlékek felidézését az eddig készült tanulmányok megállapításaihoz képest.   

Az új-fundlandi Memorial Egyetem kutatóinak tanulmánya 21 évet ölel fel.   

"Amikor a legkorábbi emlékünk megjelenik, az inkább egy mozgókép, nem pedig egyetlen nyugalmi emlék. Erről számol be sok ember, amikor megkérdezik legkorábbi gyermekkori emlékéről" - idézte Carole Petersont, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org. tudományos ismeretterjesztő hírportál.    

Peterson több mint 20 éve kutatja az emlékezetet, főként a gyermekek és a felnőttek képességét arra, hogy felidézzék legkorábbi éveiket. Az új kutatásában a gyermekkori amnéziáról készült 10 korábbi tanulmányát vizsgálta felül, valamint az 1999 óta általa közzétett és nem publikált tudományos adatokat elemezte. A kutatásoknak 992 résztvevője volt, és 679 gyermeknek az emlékeit vetették össze szüleik visszaemlékezésivel.   

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek legkorábbi emlékezete korábbról ered, mint ahogyan azt ők gondolják, a szülők pedig ezt megerősítették.   

Egyik korábbi kutatásában Peterson a legkorábbi emlékeiket felidéző gyerekeket kettő, illetve nyolc év elteltével megkérte, hogy idézzék fel ugyanezt az emléket. Ezekben a későbbi beszélgetésekben a gyerekek azt későbbre tették.    

"Nyolc évvel később sokan úgy vélték, hogy egy teljes évvel idősebbek voltak. Ahogy a gyermek idősebbé válik, későbbre tolja azt, hogy hány éves volt a legkorábbi emlékei idején" - magyarázta a kutató, aki szerint ennek az oka az úgynevezett teleszkóphatás.    

"Amikor régen történteket idézel fel, olyan mintha lencsén keresztül néznéd. Minél távolabbi az emlék, ez a teleszkóphatás arra késztet, hogy közelebb lásd azt" - magyarázta a kutató.    

Az összes korábbi adat elemzése egyértelműen bizonyítja, hogy az emberek jóval több dolgot képeseket előhívni koragyermekkorukból és jóval korábbi időszakra emlékeznek, mint ahogyan azt gondolják, és viszonylag könnyű segíteni nekik abban, hogy előhívják ezeket az emlékeket - tette hozzá.

Forrás: MTI / eurekalert.org / tandfonline.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 129 megtekintés

Videó: 52 655 959 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535265

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh