A Flame (láng) vírus rendkívül kártékony program, amely csak a Stuxnet néven elhíresült vírussal mérhető össze.

Célkeresztjében eddig az iráni, a libanoni, a szíriai, a szudáni és a palesztin területeken levő számítógépes rendszerek szerepeltek. A szakértők szerint ilyen összetett és veszedelmes vírus kibocsátására csakis olyan szervezet képes, amely mögött ott van egy adott ország kormányának támogatása, azaz a vírus állami fejlesztésű. Egyesek szerint egyfajta kiberkémkedésről van szó, mások viszont akár egy nagyszabású kiberháborúról is beszélnek. Chester Wisniewski, a Sophos brit antivírus cég észak-amerikai székháza számítógépes biztonsági főtanácsadója a Rádiónknak adott interjújában elmondta, miként vélekedik a vírus származásáról és jellegéről.

- Azt hiszem, hogy ez a vírus kisszámú számítógép ellen irányult, és ez inkább olyan biztonsági vállalatok számára érdekes, mint mi vagy az orosz Kaspersky Lab, mintsem a széles közvéleménynek. Kutatásaink, akárcsak a Kaspersky Labnál arra utalnak, hogy a program állami finanszírozású, ugyanis túl nagy és nagyon bonyolult. Ezen kívül másképp van kombinálva, mint a tipikus bűnözéssel kapcsolatos férgek. Ezek általában bankinformációkat lopnak, és eléggé hasonlítanak egymáshoz: lemásolják a képernyőt, megjegyzik a billentyűzeti leütéseket. Ilyen vírusokkal naponta találkozunk. Igen sokféle féreg van, de adott esetben a struktúra, az irányítás formája, a sajátosságok arra utalnak, hogy a Flame állami fejlesztésű. Ez nem valami kivételes dolog. A szakemberek tudják, hogy minden nagy állam részt vesz ilyen tevékenységben. Hiszen sokkal egyszerűbb ilyen kártékony programot ráirányítani az ellenség számítógépeire, mint ténylegesen kémet indítani a szupertitkos helyekre.

Ha állami fejlesztésű ez a program, akkor ellene nehéz védekezni. Hiszen az államnak nagy készletei vannak. Vagyis, mindent ellenőrizhet, amit alkalmazni kíván. Mi is, a Kasperky Lab vagy az McAfee illetve a vírus elleni termékek más szállítói, rengeteg tesztet végzünk, hogy megállapíthassuk, hogy jelenleg egyetlen vírusirtó program sem tud megbirkózni a Flame-mel. Azt persze nem mondanám, hogy teljesen védtelenek lennénk az ilyen fajta veszélyekkel szemben. De szembeszállni ezzel a vírussal valóban nehéz, miután egészen különleges természetű, veszedelmes programról van szó.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 601 megtekintés

Videó: 52 660 124 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535452

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh