Mesterséges intelligencia (MI) bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet októberben mutatnak be a németországi Bonnban.

A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű - közölte a Magyar Telekom pénteken az MTI-vel.      

A közleményben felidézik, hogy Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett. Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott. A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot.     

Az ember és a MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.     

Az alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk. A rendszer fejlesztése Ahmed Elgammal professzor és Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust.     

A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható. Az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.    

Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles-dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek - áll a közleményben.     

Október 13-án szakértői beszélgetés mutatja be a Beethoven X projektet Bősze Ádám zenetörténész, Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium partnerkapcsolati vezetője, valamint Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója segítségével. A gépi zeneszerzés kulisszatitkaiba Nagyfi Richárd, a Cambridge Mobile Telematics AI szakértője vezeti be a közönséget. A szakmai programok között Rohmann Ditta és Berecz Mihály duója szólaltatja meg a zeneszerző klasszikusait, majd az estet rövid vetítés zárja Cameron Carpenter orgonista, valamint a bonni filharmonikusok közreműködésével megszólaló X. szimfóniából.     

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrálni szükséges.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 734 megtekintés

Videó: 52 656 451 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535287

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh