http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/15275-jotekonysagi-cellal-rendezik-meg-magyarorszag-elso-nemzetkozi-toltott-kaposzta-fesztivaljat#sigProId9b5c1d7b2a
Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját, amelyen a gasztronómiai programok mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kézművesvásárral és lovasbemutatókkal is várják az érdeklődőket március 25-27. között Simonpusztán.
A szervezők közleménye szerint az Érd mellett található Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szervezett fesztiválon mindenki megmutathatja főzőtudományát és részt vehet a főzőversenyen is, amelyre magánszemélyek, cégek és éttermek jelentkezését egyaránt várják. A fesztiválon megválasztják az Év Töltött Káposztáját, napközben pedig sétalovaglás, íjászat, istállólátogatás és állatsimogató is várja az érdeklődőket.
Azt írták, a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve felajánlják adományként rászoruló alapítványoknak.
István Gábor, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ vezetője a közleményben kiemelte, szeretnének példát mutatni, és felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos a közösség ereje a rászorulók és szervezetek támogatásában.
"Szeretnénk, ha nem csak határon innen, de határon túlról is érkeznének versenyzők, honfitársak, hogy közösen mérettessük meg nagymamáink vagy éppen egy jóbarátunk receptjét" - tette hozzá István Gábor.
A versenyen való részvétel korlátozott férőhelyes. Bővebb információk az ingyenes programról a nemzetkozitoltottkaposztafesztival.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.
Forrás: MTI