http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/15377-megerositest-kaphat-az-univerzum-otodik-eleme#sigProId60bbe00744
Megváltoztatná az általunk ismert fizikát, és kibővítené az univerzumról alkotott képünket.
A Portsmouthi Egyetem új tanulmányában egy olyan kísérlet ismertetését tette közzé, amely megerősítheti az anyag ötödik állapotát az univerzumban, és megváltoztathatja a fizikát, ahogyan azt jelenleg ismerjük. Az ötödik elem pedig nem más, mint az információ.
A korábbi tanulmányból kiderül, hogy az információnak tömege van, és hogy minden elemi részecske, az univerzum legkisebb ismert építőkövei információt tárolnak magukról, hasonlóan ahhoz, ahogyan az emberek DNS-e - írja a Knowridge.
Dr. Melvin Vopson fizikus egy olyan kísérletet tervezett, amely, ha működik, azt igazolja, hogy az információ az anyag ötödik formája, halmazállapota a szilárd, a folyékony, a gáz és a plazma mellett. Vopson elmondta: "Ez egy heuréka pillanat lenne, mert megváltoztatná az általunk ismert fizikát, és kibővítené az univerzumról alkotott képünket. De nem ütközne a fizika egyetlen létező törvényével sem. Nem mond ellent a kvantummechanikának, az elektrodinamikának, a termodinamikának vagy a klasszikus mechanikának. Mindössze annyit tesz, hogy kiegészíti a fizikát valami újjal, valami hihetetlenül izgalmasan izgalmas dologgal."
A fizikus korábbi kutatásai azt sugallják, hogy az információ az univerzum alapvető építőköve, és fizikai tömege van. Sőt, azt állítja, hogy az információ lehet a megfoghatatlan sötét anyag, amely az univerzum közel egyharmadát alkotja.
Szerinte az a kérdés, ha feltételezzük, hogy az információnak van fizikai tömege, és az elemi részecskéknek van DNS-ük önmagukról, hogy ezt hogyan tudjuk bizonyítani? A legújabb tanulmánya arról szól, hogy ezeket az elméleteket próbára tegye, és a tudományos közösség komolyan vehesse őket. DEzért Vopson kísérlete javaslatot tesz arra, hogyan lehet kimutatni és mérni az elemi részecskékben lévő információt részecske-antirészecske ütközéssel.
"Az elektronban lévő információ 22 milliószor kisebb, mint a tömege, de az információtartalmat meg tudjuk mérni, ha kitöröljük. Tudjuk, hogy amikor egy anyagrészecskét ütköztetünk egy antianyag-részecskével, ezek megsemmisítik egymást. És a részecskéből származó információnak el kell jutnia valahová, amikor megsemmisül" - mondta.
Az annihilációs folyamat során a részecskék megmaradt tömege energiává, jellemzően gamma-fotonokká alakul át. Az információt tartalmazó részecskék pedig alacsony energiájú infravörös fotonokká változnak. A tanulmányban Dr. Vopson megjósolja az információ törléséből származó infravörös fotonok pontos energiáját. A fizikus úgy véli, hogy munkája megmutathatja, hogy az információ az univerzumban minden dolog kulcsfontosságú összetevője, és ennek bizonyítása után a fizika kutatásának egy új területe jöhet létre. A tanulmány az AIP Advances című folyóiratban jelent meg.
Forrás: computerworld.hu / knowridge.com / aip.scitation.org