Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Természettudományi Kutatóközpontjának (TTK) részvételével, az Európai Unió (EU) kutatási programjának 2,1 millió eurós támogatásával, nemzetközi projekt indul vakok számára fejlesztett, az agy látókérgi területére beültethető vizuális protézisek teljesítményének és felbontásának javítására.

A kutatók célja olyan innovatív elektromos ingerlési mintázatok kidolgozása és vizsgálata, melyek alkalmazásával kompaktabb, kevésbé invazív agyi implantátumok készíthetők a közeljövőben - közölte az ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK).   

Mint a kutatóközpont honlapján közölt beszámolóban olvasható, a fejlesztés eredményeinek köszönhetően az új implantátumok a jelenlegi eszközökhöz képest jobb téri felbontású látást tesznek majd lehetővé. A kutatás céljainak eléréséhez modern elektronikai, számítástechnikai, élettani, valamint képalkotó módszereket fognak alkalmazni a projektben résztvevő kutatók.   

A 2022 őszén kezdődő, négy éven át tartó kutatás-fejlesztési projekt az Európai Unió Horizon Europe kutatási és innovációs keretprogramjának Innovatív Európa pillére alá tartozó Európai Innovációs Tanács Pathfinder Challenge programjának támogatásával valósul meg, összesen 2,1 millió eurós (csaknem 792 millió forintos) támogatással.   

A négy résztvevőből álló projektet a Leuveni Katolikus Egyetem (Katholieke Universiteit Leuven) vezeti, együttműködve az ELKH TTK Integratív Idegtudományi Csoportjával, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetemmel és a ReVision Implant leuveni székhelyű startup céggel.   

Az Ulbert István által vezetett Integratív Idegtudományi Csoport fogja koordinálni a projekt egyik munkacsomagját, melyben két-foton mikroszkópiás képalkotással vizsgálják majd a fejlesztett elektromos ingerlési stratégiák hatékonyságát vizuális agykérgi neuronhálózatokban.

Forrás: MTI / ttk.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 777 megtekintés

Videó: 52 643 035 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534240

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh