Japán kutatók ritkaföldfém-lelőhelyet fedeztek fel az ország kizárólagos gazdasági övezetén belül, a tengerfenéken.

A Tokiótól 2 ezer kilométerre délkeletre fekvő Minami-Torisima sziget közelében a tengerfenéken található lelőhely a becslések szerint 6,8 millió tonna ritkaföldfém-ásványt rejt magában. A kutatócsapat vezetője, Yasuhiro Kato, a Tokiói Egyetem földtudományi professzora szerint a lelőhely elegendő mennyiségű ritkaföldfémet tartalmaz a japán ipar igényeinek fedezésére legalább kétszáz éven keresztül. A mintavételek alapján a lelőhelyen található üledékes anyag ritkaföldfém-tartalma átlagosan ezer ppm ("particles per million particles", azaz részecskeszám egymillió részecskében), ami annyit jelent, hogy egy tonna üledék nagyjából egy kilogramm ritkaföldfémet tartalmaz. A koncentráció egyes helyeken eléri az 1,7 ezer ppm-et is.

Mivel azonban a lelőhely 5.600 méterrel a tengerszint alatt fekszik, a nyersanyag a jelenlegi technológiákkal nem termelhető ki. Yasuhiro Kato professzor szerint a kitermeléshez szükséges technológia három-öt éven belül rendelkezésre állhat. A professzor véleménye szerint a kitermelés még olcsóbb is lehet, mint a szárazföldi lelőhelyeken, mivel azokkal ellentétben nem tartalmaz radioaktív nyomelemeket. A ritkaföldfémek elengedhetetlenül szükségesek olyan fejlett technológiai eszközök és berendezések gyártásához, mint a mobiltelefonok, képernyők és az elektromos autókban használt akkumulátorok.

A jelenleg a világ iparának ritkaföldfém szükségletét 90 százalékban az ismert készletek 23 százalékával rendelkező Kína fedezi.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 160 megtekintés

Videó: 52 663 769 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535623

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh