Június 17-28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán közzétett cikk szerint amennyiben június 17-28. között hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, a Naptól való távolságuk sorrendjében, öt fényes bolygó is feltűnik majd: egy sorban lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz.   

Ráadásként a folyamatosan fogyatkozó Hold végig is halad a bolygók mellett a napok múlásával, így minden egyes hajnalban más-más arcát mutatja a bolygósor.   

Az említett bolygók mellett, további két bolygó, az Uránusz és a Neptunusz, valamint a Pluto, és a legfényesebb kisbolygó, a Vesta is beáll a sorba. Azonban ezek az égitestek kizárólag távcsővel pillanthatóak meg.    

Ez a sor szinte egész júniusban látható, a Merkúr azonban csak a hó második felében csatlakozik a "bolygóvonathoz".    

Mint írják, az együttállás meglehetősen lazának számít, a nyolc bolygó 105 fokos látószögű egyenes mentén sorakozik az égen. A Jupiter-Mars-páros 12 fokra, a Merkúr és a Vénusz 10 fokra lesznek egymástól. A bolygósor így szabad szemmel mutatja a legszebb látványt.    

Aki szabad szemmel és binokulárral szeretné megfigyelni a bolygókat, érdemes még szinte teljes sötétségben, 3 óra körül elkezdenie. Ekkor a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatja még binokulárral. Az együttállás 3 óra 30-kor lesz a legszebb, ekkor a pitymallat már megvilágítja az eget. A cikk szerint azonban mindenképp érdemes 4 óráig várni, hogy a Merkúr is becsatlakozhasson.   

A különleges égi jelenségre legutóbb 947-ben volt példa, és legközelebb 2492. áprilisában lesz lehetőség a megfigyelésére.

Forrás: MTI / svabhegyicsillagvizsgalo.hu

Stellarium, bolygóegyüttállás 2022

Az összes, szabad szemmel látható bolygó, mind egymás mellett, sorrendben: a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Az Uránusz és a Neptunusz, sőt a Pluto és a legfényesebb kisbolygó, a Vesta is társul hozzájuk, azonban ezek az égitestek kizárólag távcsővel pillanthatóak meg. (Kép: Stellarium)

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 175 megtekintés

Videó: 52 654 468 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535177

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh