http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/1766-a-jovo-etelei-kemiai-vegyuletekbol-keszulnek-majd#sigProIdc288d12b3a
Európa legaktívabb gondolkodói az Euroscience Nyílt Fórumon jönnek össze kétévente, hogy megbeszéljék a tudomány legújabb kutatásait, felfedezéseit és újításait. Az idei találkozón, az írországi Dublinban, Bill Yosses, a Fehér-ház séfje igen nyugtalanító workshopot tartott. Meglátása szerint a jövő ételei nem tartalmaznak majd igazi, természetes hozzávalókat, hanem ehelyett laboratóriumi körülmények között előállított, ételeket utánzó különböző kémiai vegyületekből készülnek majd.
Yosses, néhány élelmiszer-ipari szakember közreműködésével, megmutatta a hallgatóságnak, hogyan lehet habokból, zseléből, szilárd anyagokból és egyéb élelmiszerszerű kémiai anyagból igazi ételekre hasonlító fogásokat, mint mondjuk citrom-felfújtat, vagy a csoki pudingot előállítani. A közönség lehetőséget kapott, hogy megkóstolja a vegyipari csodákat, miközben a szakemberek lelkesen magyarázták, hogy az ilyen „ételeké” a jövő.
„Vesszük ezeket a vegyületeket és elkészítünk egy fogást,” mondja Hervé This, az AgroParisTech kutatóintézet egyik munkatársa. „Nem kellenek többé zöldségek, gyümölcsök, hús vagy hal. Semmi sem kell, csak néhány vegyület. A mi feladatunk pedig, hogy a formát, a színt, az ízeket, a frissességet, tehát minden mást, ami még hiányzik, hozzáadjuk az ételhez,” tette hozzá. Szerinte a hagyományos főzési módszerek, mint mondjuk egy tojás feltörése, és egyáltalán, valódi összetevők használata „olyan, mintha még mindig a középkorban élnénk”.
Bill Yosses, a Fehér-ház vezető cukrásza, osztja ezeket a nézeteket. Úgy gondolja, hogy a vegyi úton, mesterségesen előállított ételek javítani fognak a konyhaművészet minőségén és a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyiségén. A Six One News riportjában elmondta, hogy az általa prezentált információk „segíthetnek a szakácsoknak megérteni mit is csinálnak valójában és ezáltal javíthatnak konyhaművészetükön, nemcsak az ízek, de a higiénia és eltarthatóság terén is.”
„Az a lényeg, hogy megértsük, mi történik főzés közben molekuláris szinten,” magyarázta lelkesen csillogó szemmel. Amikor azonban arról kérdezték, hogy az említett kémiai tudását latba dobva főzi-e meg az elnöki család asztalára kerülő fogásokat, Yosses nevetve válaszolt: „Az elnöki család a hagyományos, mondjuk úgy „boldog”, mindenki számára ismert recepteket részesíti előnyben.”
Bár a fórumon bemutatott futurisztikus ételek ma még ritkaságszámba mennek, ezek a tudományos „fejlesztések”, ha lehet annak nevezni őket, nyugtalanító jövőképet vetítenek az átlagemberek elé, de legalábbis az asztalukra. Egyes tudósok, úgy tűnik meg vannak győződve arról, hogy az ember által előállított mesterséges ételek felülmúlják a természetes táplálékokat és reményeik szerint a széles tömegek is ezek mellé teszik majd le voksukat (amennyiben lesz választásuk).
Magyarán arra számítanak, hogy a tömegek boldogan élnek majd kémiai vegyületekből előállított zöld zselatinpacákon és meghatározhatatlan keksz szerű valamiken, miközben a Fehér-ház és az elit családok asztalai továbbra is roskadoznak a természetes körülmények között termesztett, egészséges ételektől, mint például, amilyenek Michelle Obama organikus kertjében teremnek.
Forrás: idokjelei.hu