http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/3048-mesterseges-intelligencia-kesziti-majd-a-jovo-szoftvereit#sigProId7df8007ebc
A mesterséges intelligencia kutatásakor a tudósok különböző modelleket tanulmányoznak. A robotikában dolgozó kutatók a természetet és az organizmusok alkalmazkodóképességét igyekeznek lemodellezni.
Simon Colton brit szakember azt az álláspontot képviseli, hogy a mesterséges intelligencia akkor éri el a következő, meghatározó szintet, ha már képes lesz kreatív lenni, vagyis tartalmakat készíteni, egyedi lenni és nem előre meghatározott paraméterek alapján jön létre. Colton bepillantást engedett az elképzeléseibe, a projektjeibe és abba a jövőbe, amelynél a szoftvereket és a videojátékokat már nem emberek fejlesztik, hanem számítógépes programok.
A brit kutató úgy véli, hogy a számítógépes alkalmazásokban hatalmas kreatív lehetőségek rejlenek. Colton a The Painting Fool nevű projektjének köszönhetően lett ismert, melynek keretében egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amely saját érzékelése alapján képeket tud festeni. A program nem csupán meglévő struktúrákat másol le, hanem egyedi formákat és kompozíciókat hoz létre. A mesterséges intelligencia számára ugyanakkor a videojátékok jelenthetik a legnagyobb kihívást. A jelenlegi számítógépes játékoknál a mesterséges intelligenciát általában a virtuális ellenfelek viselkedésének modellezésére használják. A legkreatívabb ellenfelek nem előre meghatározott útvonalakon vagy sémák szerint mozognak, hanem a viselkedésüket az eseményekhez igazítják. Példaként a Left4Dead nevű programot említette, ahol a játékosok képességeitől függ, hogy mennyire intenzíven támadják őket a zombihordák.
Colton a jövőben együttműködne a fejlesztőkkel azért, hogy ne csak jobban alkalmazkodó mesterséges intelligenciákat készítsenek, hanem olyanokat, amelyek a játékosok viselkedéséből is tanulnak és amelyek kihasználják az emberi ellenfeleik hibáit. A következő nagy lépés a tartalmak automatikus előállítása lehet, tehát a jövő videojátékait ilyen szoftverek fogják elkészíteni. Ennek alátámasztására a szakember bemutatta az első ilyen játékot, amit az Angelina nevű szoftver alkotott meg. Az Angelinát Colton és két munkatársa 2010 óta fejleszti. Ennek ellenére a fejlesztőknek nem kell tartaniuk attól, hogy elveszíthetik a munkájukat, hiszen amíg ez a módszer elterjed sok év telik majd el. Colton szerint ő valószínűleg már nem is fogja megélni azt a korszakot.
Ray Kurzweil, a Google jelenlegi fejlesztési vezetője 2008-ban azt hangsúlyozta, hogy a technológia egyre gyorsabban fejlődik, emiatt a mesterséges intelligencia várhatóan hamarosan beéri, sőt lehet, hogy 2030-ra le is hagyja az emberiséget. 2010-ben pedig azt nyilatkozta, hogy jönnek az emberi agy teljesítményére képes számítógépek.
Forrás: sg.hu