http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3109-kina-nem-atlathato-a-kormany-kornyezetvedelmi-tevekenysege#sigProId9bc5d50dae
Elégedetlen a kínai lakosság a pekingi vezetés környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységének átláthatóságával kapcsolatban - derül ki egy frissen közzétett jelentésből.
A kínai lakosság több mint 60 százaléka szerint nem közöl elegendő információt a kormány a kelet-ázsiai országot érintő környezeti problémákat illetően, s alig több mint egyharmaduk elégedett a vezetés ez irányú tevékenységével - derül ki a sanghaji Csiaotong Egyetem közvélemény-kutató központjának felméréséből.
Az ország 34 városában összesen 3400 főt megkérdező kutatás szerdán ismertetett eredményéből kiderül: a kínai emberek egyre környezettudatosabbak, több mint felük "erősen ellenzi" a környezetre káros hatással járó ipari projekteket, 78 százalékuk pedig akár demonstrációban is hajlandó lenne részt venni, ha a helyi vezetés lakhelye szomszédságában tervezne környezeti kockázatot jelentő építkezéseket.
A közvélemény-kutatás eredményei szerint a lakosság 80 százaléka gondolja ma úgy, hogy a környezetvédelem prioritást élvez a gazdasági fejlődés mindenek feletti fenntartásával szemben. A lakosok kétharmada akár több adót vagy valamilyen díjat is fizetne vízi környezetének javításáért, ugyanekkora arányuk szívesen adományozna környezetvédelmi szervezetnek.
"A jelentés fontos mutatója a kínai közvélemény jelenlegi fókuszának, a kínai vezetésnek ennek megfelelően kellene kiigazítania működési mechanizmusát" - fogalmazott Csong Jang, a Csiaotong Egyetem egyik kutatója a China Daily napilapnak.
A környezetvédelmi minisztérium egyre gyakrabban tesz erőfeszítést átláthatóságának növelésére. Szerdán precedens nélküli módon - az őt ért kritikákra és az elmúlt hónapok botrányai után ezerszám nagyobb nyilvánosságot követelő mikroblog-bejegyzésekre válaszul - az első negyedévre vonatkozó statisztikákat tett közzé a légszennyezéssel kapcsolatos esetekről és azok kezeléséről. A nem-kormányzati környezetvédő szervezetek üdvözölték a minisztérium lépését, s azt az átláthatóság felé mutató, "jó kezdetnek" minősítették.
Forrás: MTI