Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabad-kereskedelmi tárgyalások ellen tiltakozott a Magyar Természetvédők Szövetsége szerdán Budapesten, a Parlament előtt - közölte a szövetség az MTI-vel.

A közlemény szerint a szövetség felállított egy felfújható trójai falovat, amellyel azt akarták szimbolizálni, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok között készülő egyezmény számos rejtett veszélyt, kockázatot jelent élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi szempontból.

A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezmény hatására a multinacionális cégek választott bíróság előtt beperelhetik a kormányukat, ha olyan szabályokat vezet be, amellyel veszélyeztetve látják profitérdeküket.

A megállapodással növekedhet a génmódosított növények felhasználása Európában, így Magyarország génmódosítás-mentessége is veszélybe kerülhet - közölték.

A környezetvédők szerint a magyar kormánynak határozottan kellene képviselnie a nemzeti érdekeket, szemben a multinacionális vállalatokkal, ezért levelet írtak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek.

A közlemény szerint a tervezett megállapodás veszélybe sodor minden olyan vívmányt, amelyeket az elmúlt évtizedekben a környezetvédelem és az élelmiszer-biztonság terén az ország elért.

A közlemény idézi Farkas István Tamást, szövetség ügyvezető elnökét, aki kiemelte: a magyar kormánytól azt várják, hogy védje meg a nemzeti szuverenitást és az alaptörvényben rögzített környezeti jogokat a multinacionális vállalatokkal, és ha kell, az Európai Bizottsággal szemben is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 477 031 megtekintés

Videó: 51 290 888 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349687

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh