A japánok szent hegye vulkán, amely a fukusimai földrengés miatt kitörés közeli állapotba jutott. Ezt állapította meg a japán és francia tudósok tanulmánya, amely a föld mélyének több milliárd adatát elemezte.

A japán Hi-net rendszer a világ legjobb és legalaposabb megfigyelője a földalatti mozgásoknak. Nem véletlenül, hiszen Japán a világ leginkább földrengésveszélyes országai közé tartozik. Ezt eddig is tudtuk, de miért törne ki a Fudzsijama, amely utoljára 1707-ben lövelt ki lávát magából?

Akkor ötezer halott volt Tokió -akkor Edonak- környékén, de azóta a 3776 méter magas szent hegy nyugodt. A zarándokok és a turisták ezerszámra fel is keresik. A UNESCO a világörökség részének nyilvánította a hófödte Fudzsijamat.

Csakugyan kitörés fenyegetne?

A korábbi, vagyis az 1707-es kitörés előtt 8,7-es erősségű földrengés volt. Most három éve 9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt és ez okozta a fukusimai atomerőmű katasztrófáját is, a cunamival együtt. A Fudzsijama több mint 500 kilométeres távolságban van a földrengés epicentrumától. A föld alatt azonban minden másképp van, mint a felszínen- írják a tudósok. A földrengés hatása a föld mélyén több-ezer mérföldnyi távolságra is kiterjed- amint arról a Hi-net adatai tanúskodnak.

A rendszer a zajokat elemzi a föld mélyében, ebből következtetnek a tudósok a változásokra. Márpedig a zajok azt jelzik, hogy a fukusimai földrengés hatása épp a Fudzsijama mélyén volt a legnagyobb, mert a vulkáni magma sokkal érzékenyebb a földrengésre, mint az egyéb anyagok a föld mélyén. Azt tapasztalták a kutatók, hogy a Fudzsijama kitörés közeli állapotban van.

"Nem azt mondjuk, hogy vulkánkitörés lesz, csak azt állítjuk, hogy ennek az esélye vészesen megnövekedett a három évvel ezelőtt bekövetkezett földrengés miatt."- jelentette ki a japán-francia kutatócsoport vezetője, aki a Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmányt arról, hogy a Fudzsijama, a japánok szent hegye hamarosan kitörhet.

Forrás: asiaport.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 367 967 megtekintés

Videó: 51 229 625 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7334572

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh