Történelmet írtak egy kísérlet résztvevői, először sikerült két műkart gondolatokkal vezérelni.

Az elmúlt hónapokban több érdekes kísérletről is beszámoltunk, ezekben gerincsérülteken, illetve a végtagjaikat elvesztő embereken próbáltak meg segíteni, ez utóbbiak esetében immár gondolatokkal, valamint a megmaradt izmokkal vezérelt művégtagok felhasználásával. Most először került sor egyszerre két műkar gondolatokkal történő vezérlésére.

A John Hopkins Egyetem szakemberei egy olyan középkorú coloradói férfi bevonásával indították el a projektet, aki 40 évvel ezelőtt, egy balesetben veszítette el mindkét karját – ezeket a súlyos sérülések miatt vállból kellett amputálni. Az első lépésben egy speciális műtétre került sor, amelyben a mellkasi izmok reinnerválását végezték el. Erre azért volt szükség, mert a páciens számára kialakított különleges mellény az átirányítás révén ezen izmokba befutó utasításokat érzékeli, ezeket pedig a művégtagokba irányítja át, mozgásra késztetve azokat – mindezt vezetékek, és az első műtétet követően különösebb fizikai megterhelés nélkül valósítják meg.

A mellény első felpróbálása után intenzív teszt kezdődött, amelynek során a páciens számítógépes szimuláción keresztül gyakorolhatta a műkarok vezérlését, lehetővé téve az ezt elvégző szoftver számára, hogy megtanulja az utasítások (gondolatok) megfelelő módon történő kezelését, és különösebb hiba nélkül hajtsa végre a mesterséges végtagok mozgatását. Ez immár akár egyszerre mindkét műkar esetében is elvégezhető, az egyetlen akadály, hogy a váll, a könyök, illetve a csukló mozgatása között kis szünetet kell hagyni, ezeket nem használhatjuk egy időben. A szakemberek azonban bíznak abban, hogy az elkövetkező években gyors ütemben fejlődik majd a terület, így számos további előrelépésről számolhatnak majd be.

Az új módszerrel eleinte egyszerű, a mindennapok során fel sem tűnő tevékenységeket végezhetnek majd el a szerencsés betegek, legyen szó aprópénz felszedéséről, illetve poharak és egyéb kisebb tárgyak manipulálásáról, ez a kör azonban a későbbiek során alaposan kibővülhet.

Videó a kísérletről: Kattintson ide...

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 718 429 megtekintés

Videó: 48 929 670 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027952

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh