http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/5438-mind-nagyobb-bajban-van-a-mars-one-projekt#sigProIda44e78d70f
Sokasodnak a problémák a Mars One elnevezésű, 2023-ra tervezett holland privát űrutazási program résztvevőinek kiválasztása, valamint a projekt finanszírozása körül - derült ki a holland DutchNews hírportál jelentéséből.
A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó tervet, amelynek célja, hogy a belátható jövőben lakott kolóniát hozzanak létre a Marson, 2012-ben indította útjára Bas Lansdorp holland vállalkozó.
Bár a program meghirdetésekor a szervezők azt ígérték, hogy az első, négyfős nemzetközi legénység kiválasztása - számos fordulóban - kezdettől fogva a teljes nyilvánosság előtt, minden tekintetben alapos mérlegeléssel történik, a majdani végső megmérettetésre kijelölt száz ember egyike most bejelentette, hogy a kiválasztás módja nem becsületes, többen egyszerűen "bevásárolták" magukat a projektbe.
Joseph Roche asztrofizikus, a dublini Trinity College tanára szerint a személyiség megismerését célzó mélyinterjúk helyett a jelentkezők egy részének a továbbjutásáról egy csupán tízperces Skype-beszélgetés alapján döntöttek.
Eközben kiszivárogtak olyan hírek is, melyek szerint a Mars One-t szervező cég adományként visszakéri a potenciális résztvevőktől a 75 százalékát azoknak a tiszteletdíjaknak, amelyeket azok a projekttel kapcsolatos esetleges média-megjelenéseikért kapnak.
A DutchNews szerint Elmo Keep tudományos kutató, aki kezdettől fogva figyelemmel kíséri a programot, a projekttel kapcsolatos pénzügyi nehézségek miatt aggodalmaskodik. Véleménye szerint a Mars One nem rendelkezik megnyugtató anyagi forrásokkal, nincsenek megfelelő szerződései a szükséges technológia legyártására hivatott cégekkel.
Mint mondta, problémás a terv média-megjelenése is, mivel úgy tűnik, az eddig szilárd kommunikációs csatornát jelentő Endemol tv-társaság szakít a szervezőkkel. A vállalkozás anyagi forrásai - legalábbis az eredeti tervek szerint - nagymértékben a televíziós közvetítésekből származnának, ugyanis nem csupán a kalandban résztvevő négyfős csapat kiválasztása, de kiképzésük, a Marsra szállás és a kolónia mindennapi élete is a televíziós kamerák előtt zajlik majd, és - mintegy valóságsóként - figyelemmel kísérhető lesz a Földről.
A jelek szerint a programhoz nem csupán az eddig támogatóként számon tartott televíziós társaság lett hűtlen, de elvesztette benne bizalmát egyik legfajsúlyosabb tudományos támogatója is. Gerard't Hoft Nobel-díjas fizikus egy februári nyilatkozatában arról beszélt, nem tíz, hanem száz évet kell még várni arra, hogy az ember expedíciót indíthasson a Marsra - írta a DutchNews.
Forrás: MTI Kattintson ide...