http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/7441-az-emberi-szo-hangsulyara-es-jelentesere-is-figyelnek-a-kutyak#sigProIda478aa00cb
Az emberi agyhoz hasonló módon dolgozza fel a beszédet a kutyák agya: a szó hangsúlyára és jelentésére egyaránt, kombináltan figyelnek. A Science című tudományos lapban bemutatott magyar kutatás eredményeiről Andics Attila agykutató beszélt az m1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A szakértő szerint korábban nem volt lehetőség arra, hogy mágneses rezonancián alapuló képalkotásos módszert alkalmazó agyi szkennerbe helyezzék a kutyákat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói megtanították az állatoknak, hogy nyugodtan, mozdulatlanul feküdjenek percekig, miközben a fejükre helyezett fülhallgatón dicsérő és számukra jelentéstelen szavakat hallgattak dicsérő és semleges hangsúllyal.
"Arról, hogy az emberi agy hogyan működik, alapos elképzeléseink voltak. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire hasonlít ebben a kutya az emberhez" - mondta Andics Attila.
A kutatók szerint a kutyának az is számít, amit mondunk és az is, ahogyan mondjuk. Az emberekhez hasonlóan a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak, de képesek a két terület összehangolására.
A dicséret aktiválja a kutyák például ételre, simogatásra is reagáló jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és intonációja egyaránt dicsérő.
A kutyák és az emberek agyműködése közti hasonlóság felismerése új utat nyit a tudomány számára, hiszen a kutyák "olyan izgalmas modellfajként lépnek fel az agykutatás területén, amire eddig nem volt példa" - fogalmazott az agykutató.
Forrás: MTI Kattintson ide...