http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/7452-a-memoria-kialakulasanak-egyik-kulcsfontossagu-lepeset-fedeztek-fel#sigProId750e8a7250
Miként tudunk emlékezni? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához jutottak közelebb az MTA és a Szegedi Tudományegyetem közös, Berényi Antal által vezetett kutatócsoportjának tagjai. Sikerült ugyanis azonosítaniuk azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. Eredményüket a Neuron című folyóirat tette közzé.
„A most azonosított agyterület a hippocampus eddig negligált, keskeny CA2 régiója. Itt keletkeznek azok a sharp-wave ripple ritmusok, amelyek elnevezését magyarul talán éleshullám-fodorként fordíthatnák” – mondta Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, az SZTE-MTA Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok Kutatócsoportját vezető agykutatója a Szegedi Tudományegyetem sajtóosztályának. „Azt az agyterületet vizsgáltuk, amely az egyik legnehezebben gyógyítható epilepszia típusért, a rángógörcsökkel és tudatvesztéssel járó roham miatt közismert, úgynevezett temporális lebeny- epilepsziáért felelős. Ennek kialakításában ugyanaz a hippocampus vesz részt, mint a memóriafolyamatok szervezésében”.
Mint mondta, olyan sejtcsoportokat kerestek, amelyek képesek ritmusokat indítani az agyban, mivel ezek lehetnek a kiindulópontjai az epilepsziás rohamoknak. A memóriaátvitel elfogadott modellje szerint az agyban a rövidtávú emlékezetért a hippocampus a felelős, míg a hosszú távú tárolás máshol, a homloklebeny környékén történik.
„Mivel sok agyterületet tudunk egyszerre megfigyelni, rájöttünk, hogy bizonyos sejtek aktiválódását mindig ezek az úgynevezett shrap-wave ripple ritmusok kialakulása követi, ami az emléknyomok áttöltésének a kulcseleme. Azért fontos annak az agyterületnek az azonosítása, ahonnan az említett speciális ritmusok kiindulnak, mert ezután célzottan lehet kísérleteket végezni például annak érdekében, hogy meggátoljuk, vagy éppen fölerősítsük ezeket a ritmusokat. Az agy megismeréséhez járul hozzá a felfedezésünk, ami lehetővé teszi annak megértését, miként tudunk emlékezni” – összegezte az eredmény jelentőségét Berényi Antal.
A további epilepszia-kutatást is ösztönözheti a Neuron-cikkben leírt megfigyelés. Fölvetődik a kérdés: ezeknek a nagyon ingerlékeny sejteknek mi lehet a szerepük az epilepszia-roham elindításában? A kutatás további útvonala lehet, hogy az emberi agyat megpróbálják befolyásolni például koponyán keresztüli elektromos ingerekkel annak érdekében, hogy az agyműködést befolyásolják: például leállítsák az epilepsziás rohamot vagy éppen elősegítsék a tanulást.
Forrás: mta.hu / cell.com Kattintson ide...