A négyezer méter magasban tapasztalható oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet és a különböző természeti elemeknek való kitettség ellenére, a hétezer évvel ezelőtt élt vadászó-gyűjtögető népek - nők, gyermekek és férfiak - egész éven át bírták az andokbeli viszonyokat - állapították meg a Kaliforniai Egyetem munkatársai.

A tudományos közösségben régóta vita folyik arról, hogy a korai ember képes volt-e egész évben elviselni az Andokban uralkodó körülményeket. A régészekből és geokémikusokból álló kutatócsoport most öt különböző tudományos bizonyítékkal is alátámasztotta, hogy a válasz igen.   

A szakemberek számára az volt a legmeglepőbb, hogy a korai emberek csontjain végzett izotópos vizsgálatok is az állandó magaslati lét egyértelmű jeleit mutatták - írta az eurekalert.org tudományos hírportál.   

"A nagy tengerszint feletti magasság komoly kihívások elé állítja az emberi szervezetet, nem véletlen, hogy az Andok és Tibet térsége is a bolygó azon területei közé tartoztak, ahol legutoljára vetette meg a lábát az ember" - mondta Randall Haas, a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány társszerzője.   

Annak megállapítása azonban, hogy ez pontosan hogyan és miként történt, komoly kihívást jelent a kutatók számára. "Meglepődtünk, amikor mind az öt tudományos vizsgálatunk ugyanazt az eredményt hozta. A régészeti adatok ritkán csengenek ennyire egybe" - jegyezte meg Haas.   

A kutatók 539 tárgyi leletet és 16 férfi, nő és gyermek csontjait vizsgálták meg annak megállapítására, hogy a Soro Mik'aya Patjxa régészeti lelőhelyen élt vadászó-gyűjtögető népek vajon egész évben Peru magaslati területein éltek-e.   

A tanulmány szerint a lelőhely és az alacsonyan fekvő területek közötti gyalogos távolság több mint 80 óra, ráadásul 240 kilométernyi rögös hegyvidéken. A szakemberek szerint egy ilyen utazás nagy valószínűséggel kivitelezhetetlen gyermekekkel és idősekkel.   

"Egyértelműnek tűnik, hogy ez a vadászó-gyűjtögető népcsoport már több mint hétezer évvel ezelőtt megoldotta a magaslati léttel járó problémákat" - mondta Haas, hozzátéve, hogy a következő lépés annak megállapítása lesz, hogy pontosan mennyivel korábban és hogyan vetették meg a lábukat a területen, amely később az alpaka háziasításáról, a burgonya- és quinoatermesztésről vált híressé.

Forrás: MTI / eurekalert.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 457 135 megtekintés

Videó: 51 277 242 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346972

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh