Bár az óriáspandák populációjuk növekedése miatt lekerültek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett állatfajokat számon tartó vörös listájáról, egy új kínai-amerikai kutatás szerint élőhelyük csökkenése és széttöredezettsége miatt továbbra sincsenek biztonságban.

A Nature Ecology and Evolution című folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány elkészítésében az amerikai Duke Egyetem kutatói és a Kínai Tudományos Akadémia Környezetvédelmi Kutatóközpontjának tudósai vettek részt. A csoport 1976 és 2013 között készült műholdas felvételeket elemzett, hogy megvizsgálja a pandák élőhelyének alakulását.   

"Többféle változást tapasztaltunk. A pandák élőhelye 1976 és 2001 között csaknem öt százalékkal csökkent, de azóta ismét növekedett. Ugyanakkor az élőhelyfoltok átlagos mérete 1976 és 2001 között 23 százalékkal csökkent és azóta csak csekély mértékben nőtt" - jelentette ki Vejhua Hszü, a kutatás egyik vezetője.    

A kutatócsoport megállapította, hogy a Kínában bevezetett erdővédelmi korlátozások, valamint a lakosság felvilágosítása a természetvédelemről sokat használt a pandák ügyének is.   

Ugyanakkor a pandák élőhelyén 2001 óta a lakossági infrastruktúra lendületes fejlődése tapasztalható, a kiépült úthálózat viszont elszakítja egymástól a pandák egyes élőhelyfoltjait.   

A tanulmány szerzői számos megoldást javasoltak: egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy létesítsenek az utakat átszelő védett folyosókat az állatoknak, amelyek lehetővé teszik az élőhelyek közötti kapcsolat fenntartását és így megvédik az egyes populációkat a fennmaradásukat  veszélyeztető elszigetelődéstől.

Forrás: MTI / sciencedaily.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 342 megtekintés

Videó: 52 646 803 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534413

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh