A Drexel Egyetem kutatói olyan, antennaként használható nanoanyagot fejlesztettek ki, ami vízzel keverve bármire ráfújható vagy rányomtatható.

A viselhető elektronikus eszközök, okos ruhák és orvosi szenzorok elterjedésével egyre nagyobb az igény a könnyű, hajlékony és apró antennákra is. Erre a problémára ötlöttek ki egy kreatív megoldást a Drexel Egyetem kutatói. Az anyagtudományi labor nanoanyagokkal kifejlesztésére fókuszáló munkatársai 2011-ben kidolgoztak egy módszerrel, amely révén fémeket tudnak szén- vagy nitrogénatomokkal kombinálni. Ilyen módon olyan pár atom vastagságú anyagokat hoztak létre, amelyek rendkívül erősek és jól vezetik az elektromosságot is.

Ezek a MXene-eknek nevezett anyagok nagyon sokféle célra használhatók. Egy frissen kifejlesztett változatuk például vízzel keverve bármilyen felületre felfújható vagy nyomtatható, és kiválóan működik antennaként. A szakértők által létrehozott titánium-karbid lapok ugyanis vízben oldva nagyon stabil tintát alkotnak. Ha pedig ez egy felületre kerül, a víz gyorsan elpárolog, és csak a MXene antenna marad hátra.

A tesztek alapján az így létrehozott, rendkívül vékony rétegű antennák ugyanolyan jól teljesítenek, mint a jelenleg széles körben használt arany, ezüst, réz vagy alumínium eszközök. Mivel azonban a Mxene-eket sokkal kisebbre és vékonyabbra lehet formálni, az anyagból olyan helyekre is lehetséges antennát telepíteni, amely más anyagokkal nem lehetséges. Például egy nagyon aprócska résbe vagy rendkívül vékony lapokra.

Egy sima papírlapnál 10-szer vékonyabb MXene antenna a vizsgálatok szerint teljesítményben képes lekörözni a legdrágább nanoanyagokat, így a szén-nanocsövekből, grafénból vagy nanoezüst tintából készült antennákat. Ami azért fontos szempont, mert a MXene-ekből sokkal könnyebb bármit előállítani, mint ez utóbbi matériákból. Míg ugyanis a nanoanyagok többségénél egyéb adalékok és hő szükséges ahhoz, hogy ezek egy bizonyos formává összetapadjanak, a MXene antenna anyagát, ahogy már említettük, csak vízzel keverni, és mehet is a gyártás.

Hogy az alapanyag előállítása mennyire bonyolult és mennyibe kerül, arról egyelőre nem sokat tudni, de az meglehetősen valószínű, hogy nem drágább a többi említett nanoanyagénál, ami a fentieket is figyelembe véve a MXene-ek elterjedését sokkal valószínűbbé teszi, mint mondjuk a grafén széles körű használatának közeljövőben való megvalósulását.

Forrás: ipon.hu / blogs.discovermagazine.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 638 megtekintés

Videó: 52 650 010 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534522

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh