A negyedik teszt során elérték a világűrt, vagyis jöhetnek az űrturisták.

Az elmúlt években végig figyelemmel kísértük a Virgin Galactic háza táján bekövetkező fejleményeket, a cég erőfeszítéseit, amelyek az űrturizmus beindítására irányultak. A jelek szerint lassan elérkeznek a megvalósításhoz, repülőjük ugyanis most először érte el a világűrt, ráadásul a személyzettel együtt.

A cégtulajdonos Richard Branson egy rövid Twitter-bejegyzésben adta hírül a fontos előrelépést, amelyet picit később követett a hivatalos bejelentés. Ebben igyekeznek minél jobban kiemelni a negyedik teszt jelentőségét, megjegyzik például, hogy 2011, vagyis az űrsiklók nyugdíjazása óta, most először érték el amerikaiak a világűrt, mi több, ezt most először hajtották végre egy magánfejlesztéssel, amelyet kifejezetten kereskedelmi célokra szánnak.

Itt persze nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen mind a SpaceX, mind pedig a Boeing dolgozik már saját kapszuláján, ezek néhány hónapra vannak az éles bevetéstől, a két rivális (több másik konkurens céggel egyetemben) pedig alapvetően eltérő célokat tűzött ki, hiszen esetükben nem pusztán egy rövid szuborbitális repülésről van szó.

A Virgin Galactic számára mindenesetre mindenképpen fontos fejlemény a 82,7 km-es magasság elérése, amely a 2004-es alapítást, az eredetileg 2009-et megcélzó ígéretek, majd pedig a 2014-es balesetet követi a sorban.

Ezúttal két pilóta, valamint a turistát jelképező bábu utazott a gépen, amely egy teljes percre kapcsolta be hajtóművét, hogy Mac 2,9-re gyorsuljon fel, majd pedig Mac 2,5 sebességgel érkezzen vissza a légkörbe, a számára kijelölt pályára szállva le.

A cég egyébként 90 perces utakat kínál potom 250 ezer dolláros áron, állításuk szerint erre már több száz érdeklődő jelentkezett, itt pedig akár még össze is jöhet az első hely, amennyiben sikerül megelőzni a SpaceX és a Blue Origin szintén jövőre tervezett első útjait.

Branson szerint a csaknem 50 évvel ezelőtti (eredeti) cégalapítást követően most megmutatták, hogy el tudják érni a kitűzött célt, ezen a területen a többször felhasználható, magáncégek által fejlesztett megoldások alapvető változásokat hoznak majd magukkal.

Forrás: sg.hu / virgingalactic.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 953 megtekintés

Videó: 52 652 772 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535066

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh