http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/13888-nem-hasznal-tobbe-robotkutyat-a-new-york-i-rendorseg#sigProIdd090dded9c
Felháborodást váltott ki, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) robotkutyát kezdett használni, ezért a szervezet szerződést bontott a Digidog gyártójával.
A BBC beszámolója szerint az NYPD tavaly óta teszteli a Boston Dynamics egyik robotkutyáját. Azt remélték, a távirányítós készülék segít "életeket menteni, az embereket és a rendőröket megvédeni".
A Digidog bevetése azonban az ellenkező hatást váltotta ki, különösen olyan időkben, amikor az amerikai rendőrség tevékenységét sok kritika éri.
Egy felvételt, amelyen a robotkutyát túszejtési helyzetben és állami lakások körüli járőrözéskor használták, rengetegen néztek meg az interneten.
Ellenzői szerint a Digidog azt jelképezi, milyen agresszívvá válhatnak a rendőrök, ha szegény csoportokkal van dolguk.
Másokat a Digidog a Fekete tükör című disztópikus sorozat egy epizódjára emlékeztetett, amelyben a társadalom összeomlása után az emberek vad négylábú robotok elől próbálnak elmenekülni.
Az NYPD közölte, hogy az eredetileg augusztusig tartó - állítólag 94 ezer dollárról (28 millió forint) szóló - szerződést már áprilisban felbontották.
A város polgármestere, Bill de Blasio "örült, hogy a Digidogot visszavonták" - közölte egy szóvivője. "Ijesztő, elidegenítő, rossz üzenetet közvetít a New York-iaknak" - tette hozzá.
Forrás: MTI / bbc.com