http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/1398-allami-behatolasi-kockazat-eseten-figyelmeztet-a-google#sigProIdadc893fa70
Biztonsági figyelmeztetést ad ki online szolgáltatásait igénybe vevő felhasználóinak a Google, ha állami szervek részéről profiljuk feltörésére tett kísérletet, vagy annak lehetőségét észleli.
Amennyiben a Google biztonsági monitoring szolgáltatása behatolási kockázatot észlel, ennek tényéről az online szolgáltatások menüsora alatt színesen kiemelt szöveggel figyelmezteti a felhasználót.
A Google biztonsági blogján megjelent közlemény szerint a figyelmeztetés ténye önmagában még nem jelenti azt, hogy hatósági behatolás történt volna, lehet, hogy csak fennáll a veszélye a monitoring szolgáltatás elemzése szerint.
A Google az információ rosszhiszemű felhasználásának lehetőségére hivatkozva nem adott tájékoztatást arról, hogy milyen módon azonosítja az állami, illetve állami támogatással működő szerveket.
A Google a figyelmeztetés mellett egyúttal megoldást is kínál a behatolási kockázat elhárítására. A belépési jelszó azonnali megváltoztatását javasolja kis- és nagybetűk, valamint írásjelek vegyes alkalmazásával. Emellett javasolja a kétlépcsős belépési azonosítási eljárás alkalmazását. Javasolja a böngésző program, az operációs rendszer, a különböző plugin (böngésző szoftvermodul) alkalmazások és a szövegszerkesztő szoftverek legújabb verzióra történő azonnali frissítését is.
A Google figyelmezteti a felhasználókat, hogy szolgáltatásainak igénybevételekor mindig figyeljenek a beléptetési címre, aminek "Kattintson ide... kell lennie, mivel az adatlopásokra gyakorta más címre történő átirányítással kerül sor.
Forrás: MTI