Peter Sunde, a The Pirate Bay egykori társalapítója szerint a mai világháló csupán egy központilag irányított látszatdemokrácia.

A vállalkozó nemrég szabadult a börtönből és a berlini Transmediale nevű rendezvényen szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy ő és a barátai elveszítettek egy harcot a gonosz ellen. A The Pirate Bay végleges bezárása után vált világossá a számára, hogy az internet egy központilag irányított látszatdemokráciává vált, amelyben az egyes személyek aligha vesznek részt. Szerinte ebben a világban egyetlen ország néhány konszernje ellenőrzi a világszerte használt online szolgáltatásokat.

Sunde és három társa, Svartholm Warg, Fredrik Neij és Carl Lundström ellen 2009 áprilisában hirdették ki az első fokú ítéletet, amely 2011-ben vált jogerőssé, s azt a svéd fellebbviteli bíróság 2012-ben, az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig 2013-ban hagyta jóvá. Sunde tavalyig tavalyig szökésben volt. 2014 júniusában tartóztatták le, de novemberben már el is engedték. 2013 júliusa óta a Hemlis nevű üzenetküldő szoftvert fejleszti.

Sunde szerint a fiatalok azt hiszik, hogy belülről megváltoztathatják a rendszert, ez azonban leginkább egy olyan kísérletre hasonlít, mintha a kapitalizmust úgy akarnánk legyőzni, hogy minden pénzt összegyűjtünk. Úgy véli, hiába küzdenek ezek a fiatalok, hiszen minden megnyert harccal szemben tíz elveszített küzdelem van. Az információszabadságért, a demokráciáért és az átláthatóságért zajló harc olyan, mint a jó és a rossz közötti klasszikus küzdelem: szimpatikus, pólós és maszkos emberek próbálják legyőzni a sok pénzzel rendelkező, korrupt ellenfeleiket. A harcot mindenesetre nem lehet megnyerni, mert már rég elveszítette az emberiség a küzdelmet a kapitalizmus és a globalizáció ellen.

A The Pirate Bay társalapítója közölte, hogy az egyik probléma az, hogy a technológiai fejlődés elnyomja az embereket. Miközben az emberek robotokat akarnak alkotni, már ők is azzá váltak. A dolgozóknak egyre kevesebb szabadidejük van, otthonuk is egy állandóan elérhető iroda, a felhasználók pedig olyanok, mintha csak mozgó pénztárcák lennének. Pedig nemcsak a pénzről van szó, hanem az egyének és azok szabadságának ellenőrzéséről is. Az emberiség felismerte, hogy hiba történt az erőforrások egyenlőtlen elosztása és a környezet elpusztítása kapcsán, de Edward Snowden és Chelsea Manning kiszivárogtatásai sem változtattak semmin. Sunde úgy gondolja, hogy nincs értelme tovább harcolni, ezt a játékot ugyanis nem lehet megnyerni, ezért nem is akar tovább játszani.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a legrosszabbnak a Googlet tartja, mert jónak állítják be magukat, és ne légy gonosz politikájuk miatt sokan el is hiszik ezt róluk. Ugyan a vállalatok motivációja egyértelmű, miszerint nekik csak a profit számít, de véleménye szerint végeredményben a politikusok kontrollálják azokat, azok pedig a politikusokat, tehát az adataink feletti ellenőrzést csak úgy őrizhetjük meg, ha nem adjuk oda azokat senkinek.

A The Pirate Bay társalapítója tavaly decemberben azt nyilatkozta, hogy ő sem támasztaná fel a Pirate Bay-t, mert annak koncepciója már rég elhalt. Többek között azzal érvelt, hogy az eredeti csapatot egy pénzéhes és szexista társaság váltotta fel, akik nem törődtek az oldallal, a meglévő rengeteg hibát nem javították ki, a külalakkal sem foglalkoztak, ehelyett igyekeztek minél több reklámot elhelyezni a portálon. A felhasználók túlnyomó része pedig egyszerűen túl lusta ahhoz, hogy a kisujját is megmozdítsa az ügyért (legyen szó bármiről).

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 536 megtekintés

Videó: 52 641 935 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534165

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh