A lépésre a közösségi platform adatgyűjtési gyakorlata miatt került sor. A Brüsszeli Szabadegyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem kutatói már korábban megállapították, hogy a Facebook január 30-án hatályba lépett módosított felhasználási feltételei és adatkezelési szabályzata megsérti az európai tagok fogyasztói jogait. Azóta kiderült, hogy az sem segít a felhasználókon, ha nem regisztráltak a platformon, mert az azokat is követi, akik egyáltalán nem tagjai, korábban voltak tagjai vagy akik nem engedélyezték a követésüket. Miután gyökeres változás az elmúlt hónapokban sem következett be, ezért a belgiumi adatvédelmi szakemberek benyújtották a bírósági beadványukat.

A Facebook bírálta a jelentést, mondván szerintük a vizsgálatok egyes eredményei egyszerűen hibásak. A társaság ugyanakkor azt elismerte, hogy néhány esetben a sütifájlokat akkor is elküldték, ha bizonyos felhasználók nem is voltak regisztrált tagok. Ezek azonban egyszerű hibák voltak. Willem Debeuckelaere, a belga adatvédelmi bizottság elnöke kijelentette, hogy a Facebook az emberek magánszféráját tiszteletlenül kezeli és ez ellen fel kell lépni. Ezért egy bíró fog gondoskodni arról, hogy a közösségi portál eleget tegyen a követeléseiknek.

A társaság meglepődött a beadvány hallatán és csalódott, mert a bizottság korábban belement a június 19-i találkozóba, hogy így tisztázhassák a követeléseket, de most mégis jogi lépéseket tettek. Ennek ellenére a Facebook kész tárgyalni az adatvédelmi bizottság aggodalmairól és azt hangsúlyozta, hogy betartja az európai adatvédelmi előírásokat.

A közösségi platform korábban leszögezte, hogy az Európai Unió nem kényszerítheti a cégeket arra, hogy az egyes európai uniós tagállamok adatvédelmi biztosaival vitákba bonyolódjanak és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem történik változás, a maga módján fog reagálni. Richard Allan, a Facebook egyik európai illetékese azt nyilatkozta, hogy számukra a költségek növekednének és ezért az új funkciókat, termékeket és szolgáltatás

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 345 046 megtekintés

Videó: 51 215 242 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332291

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh