A legújabb tanulmány azt mutatja, hogy az új technikával foglalkozó nyugdíjasok szellemileg frissebbek lesznek. Az International Institute for Applied Systems Analysis (IIASA) kimutatta, hogy a számítógépek és az okostelefonok rendszeres használata szellemileg átlagosan 4-8 évvel fiatalabbá teszi az idős embereket. A kutatócsoport több mint háromezer 50 évesnél idősebb felhasználó szellemi képességeit vizsgálta meg, majd a kapott eredményeket összehasonlították a 2006-os hasonló eredményekkel. A résztvevők többek között IQ-tesztet végeztek és voltak számolási feladataik is, például egyetlen perc alatt minél több állatot kellett összeszámolniuk. Továbbá végeztek memóriatesztet és a szakemberek vizsgálták az információk feldolgozásának sebességét is.

Valeria Bordone, az IIASA munkatársa kijelentette, hogy a 60 éves tesztalanyok olyan szellemi állapotban voltak, mint 2006-ban az 52 éves személyek. A kutatók úgy vélték, hogy a szellemi képességek javítása számos tényezőre vezethető vissza. Ezek között van a jobb egészségügyi rendszer, a több képzés, az egészségesebb táplálkozás, de az okostelefonok és a számítógépek használata is.

Azok a nyugdíjasok, akik sokat használják a különböző IT-eszközöket, sokkal fittebbek voltak, mint azok, akik kevésbé vagy egyáltalán nem használtak ilyen készülékeket. Bordone ezt azzal magyarázta, hogy a technika használata javítja az agy kognitív képességeit, hiszen az időseknek azzal kell foglalkozniuk, hogy miként működik az adott technika és ez fitten tartja az agyukat.

Emrah Düzel, a Magdeburgi Egyetemi Klinika Kognitív Neurológiai és Demenciakutató Intézetének igazgatója hangsúlyozta, hogy az új képességek megtanulása fontos a szellemi frissesség fenntartásához. Az okostelefon például kifejezetten hasznos a demencia megelőzésének szempontjából. A mobiltelefonok, az alkalmazások és a mobil játékok egyaránt fontos eszközök lehetnek abban, hogy az idősebb embereket új tartalmak stimulálják. Emellett a nyugdíjasok az okostelefonok segítségével kommunikálhatnak másokkal a közösségi portálokon, ezáltal pedig megakadályozható, hogy magányossá váljanak.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 687 megtekintés

Videó: 52 655 535 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535233

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh