http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7171-drakoi-terroristaellenes-torvenyt-szavazott-meg-a-kneszet#sigProId38d90f24ad
Drákói szigorral fognak lesújtani az izraeli bíróságok a terroristákra, akiket életfogytiglani börtönre is ítélhetnek az Izraelben szerdán elfogadott új törvények alapján.
A kneszet ötvenhét támogatóval tizenhat képviselő ellenében szavazta meg az Ajelet Saked igazságügy-miniszter által beterjesztett új, szigorú terrorellenes törvénykezést - jelentette a Jediót Ahronót című újság internetes változata, az ynet.
A törvény terroristának minősít minden olyan politikai, vallási, nacionalista vagy ideológiai indíttatású cselekményt vagy fenyegetést, amelynek célja a félelemkeltés vagy a nyomásgyakorlás a kormányra vagy a nemzetközi szervezetekre.
A jogszabály értelmében terrortevékenységnek számít az, ami "súlyos kárt" okoz az emberek, a közbiztonság, a közegészségügy, a tulajdon, a vallásos helyek (beleértve a sírokat) az infrastruktúra, a gazdaság vagy a környezet számára. A törvény ebben a tekintetben nem tesz különbséget zsidók s palesztinok, katonák és civilek között.
A szabályozás legsúlyosabb büntetésként harminc évi börtönnel sújthatja majd a különböző terrorakciók elkövetőit. Nem csak az akciók végrehajtóira várhat hosszú ideig tartó elzárás a rácsok mögött, de még a terroristák segítői is öt évet kaphatnak, aki pedig tud az előkészületekről, de nem akadályozza meg a merényletet, azt három évre ítélhetik.
A törvény szabályozza a bírósági eljárás nélküli, úgynevezett adminisztratív elzárást, három évet helyez kilátásba azok számára, akik nyíltan kifejezik szolidaritásukat egy terrorszervezettel, vagyis ha nyilvánosan dicsőítik őket, zászlóikat lengetik, vagy más módon egyértelműen jelzik egyetértésüket az adott szervezettel. A nyilvános izgatás is három évi szabadságvesztéssel járhat.
A terrorszervezet vezetője huszonöt évre veszítheti el szabadságát, de ha csoportja gyilkos akciót hajt végre, akkor életfogytiglani börtönbüntetést kap. A szervezetek tisztségviselőit tíz évre zárhatják el, tagjait pedig öt évre, sőt ha aktívan tevékenykednek, akkor akár hét esztendőre.
Szintén hét évre kerülhet börtönbe az, aki másokat beszervez, ebből a szempontból a törvény nem tesz különbséget azok között, akik fizetségért vagy meggyőződésből teszik ezt. Fegyvertartásért húsz évre is ítélhetik a terrorcsoportok tagjait, vegyi vagy radioaktív fegyver birtoklásáért pedig akár huszonötre is.
Az új törvényt drákóinak nevezte a kneszet két ellene szavazó arab képviselője. Kijelentették: a jogszabály "kiterjeszti a biztonsági erők és a megszálló hatóságok hatalmát, hogy ezzel csorbítsa a megszállás és a bűnök elleni tiltakozás jogát".
Forrás: MTI