http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7173-trump-az-amerikai-katonak-kirabolnak-mas-orszagokat#sigProId5c36f16362
Donald Trump kijelentése szerint az amerikai hadseregben mindent áthat a korrupció; az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katonák ellopták az ország felújítására küldött pénzszállítmányokat, a lopott vagyon egy részét pedig hivatali személyek megvesztegetésére használták.
A republikánus elnökjelölt kedd esti beszédében azt mondta, az amerikai katonák törvényen kívüliségének köszönhető, hogy a háború után nem került sor Irak és Afganisztán teljes újjáépítésére. Ehhez ugyanis az Egyesült Államok hatalmas anyagi forrásokat mozgatott meg, de az újjáépítésre szánt pénzszállítmányok egy részét egyszerűen eltűntnek nyilvánították, és számos esetben ennyivel le is lett zárva az ügy. A kritikusok szerint mindez csak kampányelem. Ugyanakkor, a feltételezések mellett hivatali adatok is alátámasztják Trump kijelentéseit: 2005 és 2015 közt 115, Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katona ellen indult eljárás lopás és vesztegetés vádjával. Eközben számos amerikai katonát kellett letartóztatni amiatt, mert az újjáépítési időszakban kenőpénzt fogadtak el a hadsereggel szerződő helyi üzletemberektől.
A Center for Public Integrity jelentése szerint 115 amerikai katonát vádoltak lopással és vesztegetéssel a kérdéses időszakban; ezek többnyire olyan esetek voltak, hogy az Irakba vagy Afganisztánba küldött pénzszállítmány rejtélyes módon eltűnt. Az amerikai szenátusban szintén számos vita zajlott ennek kapcsán, miközben nyugállományú tisztek is visszatérő jelleggel hívják fel a figyelmet arra, hogy ezek nem egyedi esetek, hanem az amerikai hadsereget alapjaiban áthatja a korrupció – különösen azokban a szegmensekben, melyek az újjáépítési források kezeléséért felelősek.
Glenn McDonald nyugalmazott tábornok elmondása szerint ezek az esetek elég látványosak ahhoz, hogy ne lehessen eltekinteni tőlük: ő egy olyan esetről is beszámol, amikor az Afganisztánból frissen hazatért fiatal amerikai katona azonnal 70 ezer dolláros BMW-t vásárolt, mielőtt oregoni otthonában 300 ezer dollár lopott készpénzt találtak. A militarycorruption.com-on – többek között – McDonald számos, ehhez hasonló esetről számol be: egy amerikai őrnagy öngyilkos lett, amikor eljárás alá vonták, miután rajtakapták 225000 dollár kenőpénz elfogadása közben – Dan Gilliam százados pedig 400000 dollár készpénzzel érkezett vissza Afganisztánból.
Trump szerint az ilyen eseteknek köszönhető, hogy a háború után Irak és Afganisztán nem lett újjáépítve; az ott szolgáló amerikai katonák egy része egyszerűen ellopta a pénzszállítmányokat, majd bejelentették az eltűnését – és az esetek nagy része kivizsgálatlan maradt, valószínűleg szintén csúsztatott pénznek köszönhetően. Az elnökjelölt azt mondta, szeretné tudni, kik ezek a katonák, akik kirabolták Irakot és Afganisztánt, mert sokan közülük – már az Egyesült Államokban – ma nagyon jól élhetnek a lopott vagyonból.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...