http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/938-csak-muveszekkel-nem-lehet-kellenek-hattermunkasok-is#sigProId8aab35d7d3
Pintér Attila szakosztály vezető nyitotta meg a Szurkolói ankétot. Első körben felvázolta a távozók illetve az érkezők névsorát (Távozott: Zaharia Csaba, Kovács Ádám, Érkezett: Kerekes Zsolt, Csaba Gergő, Bostyán Ernő, Takács Máté). Majd említést tett a felkészülés nehézségeiről, ugyanis az időjárás meglehetősen átszabta a menetrendet. Majd átadta Horváth Lajos vezetőedzőnek a szót.
„Azt gondolom a komlói csapathoz nagyon fontos, hogy olyan szurkolói háttér párosuljon, amely ebben az elmúlt félévben nagyon komoly erőt és energiát adott a játékosoknak.” Valamint Horváth úr felvázolta, hogy a nyáron elindult egy szakmai program, melynek első fázisában három-négy mérkőzés „elment”, majd következett az őszi menetelés, mely a szűk létszám miatt nem úgy alakult, ahogyan a mester és a szurkolók várták. A tél folyamán kemény alapozást végeztek a futballisták, melyből a tavasz folyamán szeretnének profitálni, majd meg említette, hogy van fejlődés, de a bajnoki mérkőzések fogják eldönteni, hogy mentálisan mennyire erős a gárda. A mester szerint szerencsésebb lenne most feljutni a versenykiírás változása miatt. Majd kitért az edző arra, hogy hatvan pont a célkitűzés, ami tíz százalékos fejlődést jelent az őszhöz képest. Az elképzelések közt szerepel Kerekes érkezése miatt a kétcsatáros játék, de a kialakult rendszert nem szívesen áldozza fel a mester, de szükség esetén változtat.
- Lesz-e anyagi feltétel az NBII-re?
- A helyzet annyira nem kilátástalan, mint ahogy az NB II megkövetelné, tehát vannak olyan Komlóhoz kötődő játékosok, akik érintve lehetnek, plusz ugye az NBI-es fiók csapataimban szereplőjátékosok előbb utóbb szívesebben játszanak majd Komlón, mint a Pécsben, vagy a Rákócziban. Stabil háttérrel talpon lehet maradni.
A csapat és a vezetők is bizakodva várják a tavaszi rajtot melyre szombaton 15.00 – kor kerül sor Komlón a Szekszárd ellen a Bányász Stadionban!
További információk a csapatról:
www.csakakomlo.eoldal.hu
Forrás: Miki