Az észak-karolinai Woodland lakosai egészen hajmeresztő indokokkal állították le a város közelébe tervezett napelemek építését. Véleményük szerint a környék növényei nem kapnának elég napfényt, a berendezés ugyanis “elszívná előlük” azt. Meg persze rákot is okozna.

A modern tudomány bizonyítékait teljesen figyelmen kívül hagyva döntött úgy a város vezetése – a lakosok aggodalmai miatt – hogy mégsem engedélyezi a napenergiát hasznosító létesítmény megépítését.

A városi tanács megbeszélésén egy helyi lakos, Bobby Mann arra az égető problémára hívta fel a figyelmet, hogy a napelemek elszívják a napfényt, így a befektetők elkerülik majd a környéket. Arról már nem ír az Independent, hogy pontosan miként függ össze ez a két valótlan állítás. De nem Bobby az egyetlen, aki kételkedik a napenergia hasznosítását illetően. Jane Mann (arról nincsen információ, hogy vajon közük van-e egymáshoz, de a végtelenül szofisztikált véleményeket elnézve akár elő is fordulhat), aki egy nyugdíjas természettudomány oktató, azt mondta, hogy a napelemek miatt nem lesznek képesek a növények fotoszintetizációra, így kihalnak majd a környéken. Állítását azon betonbiztos érvvel támasztotta alá, hogy látott már napelemek környékén növényeket, amelyek kiszáradtak.

Ha ez nem lenne elég, Jane Mann még bedobta a “terrorizmus” mellett mindig működő szót, a “rákot”. Szerinte ugyanis rákot okoznak a napelemek. Rákot. A napelemek.

Innentől kezdve természetesen már teljesen mindegy volt, hogy ki milyen tudományos bizonyítékot hoz fel a napelemek biztonságossága és természetkímélő működése mellett. Az emberek döntöttek: nincs szükségük a rákkeltő és növénygyilkos napenergiára.

Forrás: globoport.hu / independent.co.uk Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 338 megtekintés

Videó: 52 657 813 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535344

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh