Szakértők szerint a kockázatok jobb felmérése után, komoly korlátokkal indulhatunk el az úton.

Az úgynevezett CRISPR-technológia elérhetővé válásával egyben a viszonylag olcsó és egyszerűen alkalmazható génszerkesztés lehetősége is az emberiség eszköztárába került, itt pedig rögtön felmerült az emberi gének módosítása, azok személyre szabása, a különböző kívánalmak mentén. Ez egyelőre nem valósult meg, amerikai és brit szakértők szerint azonban hamarosan megtehetjük az első lépéseket.

A National Academy of Science még 2015 decemberében, egy több napig tartó tanácskozás keretében kezdte meg a téma kitárgyalását, ebben pedig több brit intézet vezetői is részt vettek. Az azóta lefolytatott egyeztetések eredményét közlik most a részletes jelentésben, amelyben kiemelik, hogy amennyiben a jelenleginél jobban megértjük majd a kockázatokat, ezzel egy időben pedig komoly korlátokat állítunk fel a technológia alkalmazását illetően, belátható időn belül megkezdhetjük az emberek genomjának módosítását. A morális és etikai szempontok helyett itt ezen két területre koncentrálnak, megjegyezve, hogy további komoly kutatói munkát kell még elvégezni.

A szakértők véleménye szerint biztosítanunk kell, hogy a CRISPR révén nem egyéb részeket vágunk meg, ezzel elkerülve a nem kívánt végeredményt. A komoly kockázatok miatt az orvosoknak először az alternatívákat kell majd figyelembe venniük, amelyek között ott szerepel a megszületés kivárása, majd pedig az ezt követő, kizárólag a nem örökölhető gének módosítása. A 2015-ös összegzésben csak itt ajánlották lehetővé tenni a megoldást, vagyis a reprodukcióban szerepet kapó sejteket, valamint az embriókat kizárták ebből a körből, addig amíg jobban fel nem derítjük ezt a területet. Most már hajlanak arra, hogy embriókat is kijelöljünk erre a célra, de csak abban az esetben, ha valamilyen betegséget kezelnénk, és nem áll rendelkezésre semmilyen alternatíva.

Éveket kell majd várni arra, hogy a technológia valóban alkalmazható legyen, bár itt már történtek kísérletek a három szülőtől származó babák világra hozatalára (erről tavaly szeptemberben számolt be a sajtó), más országokban pedig jóval enyhébb szabályozás van érvényben, így többek között Kínában számíthatunk arra, hogy előbb-utóbb sor kerül az áttörésre – ez utóbbi országban már embriókon is kipróbálták a CRISPR-technológiát, ám ezen embrióknál fel sem merült a megszületés lehetősége.

Forrás: sg.hu / nap.edu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 094 253 megtekintés

Videó: 48 321 673 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923720

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh