A városok növekedése miatt a fenntarthatóság csak megfelelő műszaki háttér mellett biztosítható.

Barcelonában rendezik meg az Okosvárosexpót, amelyen több mint 650 város képviselői, 17 000 szakmai látogató, startupok és technológiai órások (Bosch, Cisco, Huawei, Microsoft, Siemens) vezetői vesznek részt. Az okosvárosokhoz szükség van a megfelelő közvilágítás és közlekedés mellett, intelligens áramhálózatokra és parkolórendszerekre, valamint a forgalom vezérlésére is. Az expó résztvevői abban egyetértettek, hogy megfelelő műszaki háttérrel a települések növekedhetnek és egyúttal fenntarthatók is lehetnek. Martin Powell, a Siemens városfejlesztésért felelős globális vezetője szerint a legfontosabb dolog az, hogy a technológiai vállalatok az adott városokkal közösen hosszú távú és fenntartható stratégiákat fejlesszenek ki, amelyekből mindenki profitálhat. A legnagyobb kihívást a különböző gyártók eltérő megoldásainak ötvözése jelenti, hogy azok zökkenőmentesen kommunikálhassanak egymással. A polgármestereknek meg kell bízniuk a cégek vezetőiben, de eközben biztosítaniuk kell az adatok védelmét és felhasználását is.

Az információk elemzésével és más adatokkal való kombinálásával hatékonyabbá tehető a tömegközlekedés, a szemétszállítás vagy kijavíthatók bizonyos negatív hatások, egyúttal a települések megfelelő eszközöket kaphatnak ahhoz, hogy a jövőbeli kihívásokra fel tudjanak készülni. A levegőminőséggel, a forgalommal és a közlekedési folyamokkal kapcsolatos információk, valamint az időjárás-előrejelzés ötvözésével például a közigazgatás megfelelően szabályozhatja a forgalmat, hogy a finomporterhelés és a légszennyezettség ne lépje túl a jelenlegi határértékeket.

Az infrastruktúraegységek összekötése miatt új problémák és kihívások merülnek fel. Mi történik például, ha adatlopások vagy -szivárgások történnek, illetve bűnözők vagy terroristák szerzik meg a városok vezérlőrendszerei felett az ellenőrzést? A nagy áramszünetek vagy a tömegközlekedés összeomlása kaotikus állapotokhoz vezetnének. Powell szerint éppen ezért kell ezeknek a kérdéseknek központi szerepet kapniuk a hálózatba kötött rendszerek telepítésekor. Ezeket a kockázatokat minimálisra kell csökkenteni és elegendő erőforrást kell biztosítani a hálózatba kötött rendszerek biztosítására. Egy másik megoldást az jelenti, hogy az okosrendszereket nem központosítják, így egy kibertámadás csak a hálózat egyes részeit érintené.

Sokan tartanak attól, hogy az okosváros-elképzelések mögött valójában ellenőrzési szándékok vannak, emellett a technológiák alkalmazásakor nyilvánvalóan előtérbe kerülnek a projektekben résztvevő cégek gazdasági érdekei. Alapvetés, hogy a megszerzett adatok ne csupán a vállalatokhoz kerüljenek, hanem mindenki számára elérhetők legyenek. Az automatizálás és az önállóan közlekedő járművek miatt számos munkahely szűnhet meg, erre a városok vezetőinek fel kell készülniük. Powell biztos abban, hogy a szállítási infrastruktúra automatizálása több munkahelyet fog teremteni, mint amennyi amiatt megszűnik. A korszerű technológiák célzott használatával a települések hatékonyabbakká válhatnak és jobban megkímélhetik majd az erőforrásokat. Minden változás ellenére viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a legfontosabbakat: az embereket.

Forrás: sg.hu / futurezone.at

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 538 megtekintés

Videó: 52 649 942 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534519

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh