Törökország 2019 októberében kezdi meg az Oroszországtól vásárolt Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítését - jelentette ki a török védelmi miniszter az Anadolu állami hírügynökségnek adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.

Hulusi Akar kifejtette: jelenleg a személyzet kiválasztásának fázisában tartanak. Ankara a megfelelő embereket 2019 elejétől Oroszországba küldi továbbképzésre - jelezte.   

A török védelmi miniszter közölte: Ankara az Sz-400-asokat a NATO-rendszertől eltérően és függetlenül használja majd. Egyúttal hangsúlyozta: indokolatlannak tartja ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok és a NATO aggodalmait, mert Törökország nem fogja hagyni, hogy az orosz rendszer az ő rendszereiknek problémát okozzon. Korábban szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy biztonsági kockázatot jelenthet, ha az orosz légvédelmi rendszerbe betáplálják a működéséhez szükséges adatokat, különösen, ha ezt erre kiképzett orosz szakemberek végzik, mert Oroszország pontosan ráláthat a NATO törökországi képességeire.   

Az Sz-400-asok ügye az utóbbi hónapokban egyre inkább terheli az amerikai-török viszonyt. Donald Trump amerikai elnök augusztus közepén írta alá a washingtoni kongresszus által megszavazott védelmi költségvetést, amely kiköti, hogy a Pentagon mindaddig nem engedélyezheti F-35-ös harci repülőgépek eladását Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget arra, hogy nem vesz több orosz fegyvert. A törvény értelmében amíg el nem készül az a jelentés, amely Törökországnak az F-35-ös vadászbombázók fejlesztési programjában való részvételét hivatott felülvizsgálni, az Ankara által vásárolt gépek leszállítását is felfüggesztik.    

Augusztus végén Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy az Sz-400-asok vételéről szóló üzletet a török és az orosz fél már megkötötte, ugyanakkor Törökországnak több mint 120 darab F-35-ös vadászbombázóra is szüksége van az Egyesült Államoktól. Az első két F-35-öst júniusban adták át ünnepélyesen Ankarának a Lockheed Martin texasi központjában. A gépek azonban addig az Egyesült Államokban maradnak, amíg a török pilóták nem kapják meg a szükséges kiképzést, és ez legalább egy évig tart.   

Akar az Anadolunak adott interjújában az F-35-ösökre vonatkozóan azt mondta: a gépek leszállításában nincs fennakadás, minden a terv szerint halad. A török védelmi miniszter egyúttal arról is beszámolt, hogy a program keretében jelenleg négy török pilóta vesz részt oktatáson az Egyesült Államokban. Akar ismertette: a harmadik és a negyedik gépet 2019 márciusában adják át Törökországnak, amelyeknek a későbbiekben a többi F-35-öshöz hasonlóan a kelet-törökországban található malatyai légi bázison lesz az állomáshelyük. A török védelmi miniszter arra is rámutatott, hogy a Törökországról készülő amerikai jelentés legkésőbb november közepéig elkészül.   

Akar végül azt is elárulta, hogy Törökország eddig körülbelül egymilliárd dollárt fektetett az F-35-ös programba.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 508 037 megtekintés

Videó: 51 299 147 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7352234

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh