Vasárnap két japán és egy brit újságírót tartóztattak le a bahraini rendőrök. Egy brit Tv csatorna közvetítette munkatársuk letartóztatását (már amennyi látszott belőle). Jonathan Millert célzottan kiemelték a tömegből, ugyanis nem a rendőröknek szúrt szemet, hanem a nemzetbiztonságiak már eleve nyomon követték a tevékenységét. Vasárnap nyugati újságírók csoportjai érkeztek a Forma 1 bahraini nagydíjára. A közvetítések miatt érthető módon rengeteg újságíró jelent meg az eseményen és Bahrain városaiban. Néhány nyugati újságírónak azonban gondja adódott, mert a hatóságok nem adták meg nekik az engedélyt a beutazásra. Ki lettek szűrve, hogy nem a közvetítés miatt utaznak az országba, hanem hangulatkeltés végett. A médiabotrány abból lett végül, hogy azok az újságírók, akiket kiszűrtek és nem kapták meg a szükséges engedélyeket, valahogy mégiscsak bejutottak az országba, de eredeti céljaiknak megfelelően nem a Forma 1 közvetítésen találták meg őket, hanem egy ellenzéki tüntetés filmezése közben.

Az újságíró - még ameddig megvolt az élő kapcsolat - feladatának megfelelően tudósította, hogy a rendőrök mennyire kegyetlen, agresszív módon léptek fel a tüntetők, illetve az újságírókat idegenvezetőként segítő emberjogi aktivista ellen. A történtek megint rámutatnak arra, hogy a nyugati felforgatóknak teljesen mindegy, hogy milyen ellenzéki csoportot használnak fel saját céljaik érdekében. Hogy a bahraini rezsim is megérett egy ilyen propagandatevékenységre, az sok mindent elárul, ugyanis a nyugati országok és a velük szövetséges arab államok az elmúlt évtizedekben folyamatosan támogatták, és maguk is részt vettek a síiták elnyomásában. A bahraini rendőrség izraeli, szaúdi, és brit vízágyúkkal oszlatja a tüntetők tömegét már évek óta. Ez ellen Irán felemelte a szavát, de a nyugati médiát mindeddig nem érdekelte. Magasról tettek a Bahrainban élő síiták sorsára, ameddig a rezsim felvásárolta a nyugati és a szövetséges arab államok termékeit. Fegyvereket, tömegoszlató eszközöket.

Most hogy már mindent eladtak ami eladható, kezdődhet az ellenzék támogatása! A helyzet azonban egészen más mint a korábbi esetekben, mert a síita lakosság nagyon is tudatában van - de ha nem, akkor Irán tenni fog róla, hogy tudatában legyen - hogy mindeddig nyugati fegyverekkel lőtték a tüntetőket. A Press TV évek óta tudósítja a történteket, és ezeket a híreket a nyugati sajtó mindeddig elhallgatta. Nem érdekelte őket, mert az elnyomó rezsim nagyobb felvevő piacot jelentett, és nyugaton a gazdasági (anyagi) érv bőven elegendő. Ami most történt, az ebből a szempontból egy fordulatot jelent. Olyan fordulatot, amiben Irán felemelkedésével a nyugati érdekeltség esetleg már csak másodhegedűsként jelenik meg.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 760 megtekintés

Videó: 52 643 768 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534272

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh